A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925, 1926, 1927, 1928

1 14 9. A tanügyi bizottság beterjesztette következő jegyzőkönyvét : Jegyzőkönyv. A barsi református egyházmegye Tanügyi Bizottságának 1928. évi június hó 28-án Léván megtartott üléséről. Jelen vannak: Patay Károly esperes, t. b. elnök, Dr. Agyagásy Sándor, Konta Károly, Pap József, Szinai Sándor körlel­készek ; Dóka Sándor, Rácz Lajos, Várady Gyula körtanitók, utóbbi úgyis, mint előadó és jegyző. 1.) Elnöklő Esperes üdvözli a Tanügyi Bizottság tagjait, vá- я zolva annak 5 éves működését, megállapítja, hogy hivatásának min- g, t* ^ dig iparkodott eleget tenni s a népnevelés nagy munkáját előbbre g: о ci vinni s a fokozatos fejlődés és haladás örvendetes iskoláinkban, g 2® t* Hangsúlyozza, hogy a nevelés fontos eszköze : a vallástan és az ének. ^ x t« S az iskola célja : Öntudatos, jellemes emberek nevelése. Amidőn ^ ^ U. még felhivja a figyelmet, hogy egyes szociális eszmék és igazságok megismerésére is rá kell vezetni a gyermekeket már az iskolában, ^ ^ Q mert a szocializmus egyre jobban, szinte észrevétlenül terjed az ein- p» 3 berek között; mégegyszer üdvözölve а T. B. megjelent tagjait, az 'át (ilést megnyitja. "" 2.) Köri jelentések egyenként felolvastattak. 3.) Előadó előterjeszti a következő összesítő jelentést : Egyház­megyénk kis alma mátereinek kapui bezáródtak. Л gyermekek öröm­től sugárzó arccal oszoltak szét, hogy a 10 hónapig tartó s az életre való ismeretek gyűjtése közben elfáradt testet és lelket megpihen­tessék és új erőt gyűjtsenek a következő év munkájához. Tanitó és tanítvány a jó! megérdemelt nyugalom édes érzésével távoztak az iskola falai közül egy kis időre, egy kis pihenőre. Hogy jól megérdemelt ez-a nyugalom, mutatják a köri jelen­tések, melyek mindenütt a tanitók lelkiismeretes, komoiy, odaadó, kálvinista magyar szellemben végzett munkájáról számolnak be s az eredményt, ügy a közismereti, mint a vallástani, sőt a művészeti tárgyakban is mindenütt örvendetesnek tüntetik föl. Tanítóink a gyermekek oktatása és az eléggé terhes admi­nistrativ munka mellett az iskolán kiviil is serényen munkálkodtak. Énekkarok, vallásos estélyek, új énekeink tanítása, színielőadások stb., melyekkel való foglalkozás már az éjjeli órákra esik, mind a tanító­ság fokozott munkálkodásáról tanúskodik.

Next

/
Thumbnails
Contents