A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924
58 be, Felsőszecse pötadó kivetését, melynél fogva háborúban megrongált templom a halaszthatlan kijavítására ujabban ismét tetemes összeget 32 ezer koronát vet szét az egyház tagjaira, egyhangú presbiteri és k. gyűlési határozatokkal '/» részben családra 2/s részben állami adó után. 21) Személyi ügyeinket érdeklöleg, halottunk is volt ez év folyamán Pólya Lajos nyugalmazott lelkésztársunkat veszítettük és temettük Nagyölveden, hová híveinek szánakozó kegyelete hivta ót és családját vissza, hogy megmentse a szűkölködéstól és nyomortól. Pálya társainak, tisztelőinek s az egész gyülekezetnek osztatlan részvéte kisérle végnyugalma helyére. Nyugodjék a hű, elfáradt szolga békével, gyászoló családjának fejezzük ki részvétünket. 22J .Egyikünk keserűsége ás ürömé mindnyájunkké, közös levén bizonnyal, örömmel, szeretettel üdvözöljük soraink között Bori gyülekezetünk nagyra törő lelkészét Dr. Agyagásy Sándort, ki tovább kepezni kívánva magát, a pozsonyi egyetemen jogi doctorátust nyert. Viselje hosszú életen át e kitüntető cimet s ifjúi képességeit, tudását érvényesítse egyháza és hitfelekezelünk javára I 23) Választások mindössze két helyen történtek, Garamszentgyörgyön hol Erdélyi Ilona tanítónővé, Zólyomban hol Puskás ottani helyettes lelkész, rendessé választatott. Mind két választás szabályszerüleg folyván le, azok megerősítettek, okmányok a b. gyűlés asztalán feküdvén. 24) Üresedésben levő tisztségekre elrendelt szavazással e. m. e. főjegyzővé Akücs Lajos tanácsbiró aljegyző, világi aljegyzővé dr. Demény Gyu'a tanácsbiró, majd e. m. e. aljegyzővé Molnár Gyula választattak meg, tanitő képviselőkké pedig Soós Géza, Végh István, Huszár Károly, Székely Béla tanitók. Legyenek teljes szeretettel és bizalommal üdvözölve közöttünk, szeressék védjék ők is egyházunkat; intézményeinket, legyenek ezeknek miként eddig ugy jövőben is mindenkor hűséges munkásai. 25) Nagyobb adakozások, megemlékezések történtek Kis óváron néh. Némely Magyar Zsófia 200 kor; énekkar 1550 kori Nagyodon alsó Jakab István egész évben urvacsorat bort ; Vámosladányon Molnár Lajos neje Taliga Lidia harangot 1000 kor ; Léván Szúnyog János és Molnár Erzsébet iskolai célokra 1300 kor; Gr.Sallón Tar András volt gondnok, felesége emlékére 1500 kor. értékben diszes urasztali teritöt, Sződón Franki Ede sárói nagybirtokos harangra 500 kor; Losoncon Kulifay Lajos 1000 kor; Nagy-