A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

sé délyt megadja, de-azon határozott kikötés mellett, hogy á most felhasznált magtári tőke visszaállítandó s a magtár átlagáról a Kanonika visitaciónak minden évben jelentés teendő. 20. Bihary Kálmán egyházmegyénk 14 évtől tisztét hűsége­sen viselő főjegyzője — előrehaladott korára való tekintettel — tisztségéről lemond s kéri lemondásának a közgyűlés általi elfogadását. „A közgyűlés végtelen sajnálná, ha kipróbált erejű, munkára mindig kész, minden szépért és nemesért nem­csak hevülő, de azért áldozni is tudó egyházi főjegyzőjé­nek odaadó munkásságát а jövőben nélkülözni volna kénytelen, azért felkéri a főjegyző urat, hogy Istentől nyert tehetségeit s még nem lankadó munkabiró erejét szentelje továbbra is egyházmegyéje szolgálatára ; a közgyűlés iránta bizalommal van és tisztségéből folyó működését elismeréssel honorálja ; kéri őt lemondásának visszavoná­sára, annyival is inkább, mivel egyházmegyénknek meg­változott helyzete és az új zsinati törvények szerinti beilleszkedése az új állam életbe: rövid időn belül szük­ségessé fogják tenni az általános és új tisztujitásoknak egyházmegyénkben is elrendelését. Bihary Kálmán mint ezek után is erősen megmaradt lemondási szándéka mellett, amit a közgyűlés mely sajnálattal tudomásul vesz, és érdemeit jelen jkve lapjain is megörökíti. Tekintettel a küszöbön levő általános tisztújításra, a főjegyzői állást ez idő szerint nem tölti be. 21. A kisölvedi lelkész és gondnok a kebelbeli presbyterium nevében az iránt kérvényez, hogy hozzon a közgyűlés elvi jelentő­ségű "határozatot TtrraTiézve : mi történjék az egyházak lebélyege­zetlen pénzeivel s kit terhel ezekért a felelőség ? Elvi jelentőségű határozat hozatalára szükség nincsen, miután e tárgyban az érvényben levő egyh. törvény I. t. cz. 46. §-a világosan és félre nem magya rázhatólag intézkedik. 22. Szúnyog János és neje Molnár Erzsébet lévai lakosok Istennek őket megáldó kegyelmét megköszönve a lévai reform, egyház elöljárósága kezeihez már le is fizetve 1300 kor. alapitványt tesznek az iskolás gyermekek részére. Az alapitó levél szószerinti szövege igy hangzik;

Next

/
Thumbnails
Contents