A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924
100' nyosmarót 81 kor. 92 fill.-rel 1919-ik évről hátrálékban vannak, melyet a pénztárnok sajátjából fizetett ki, ez az illető egyházakon behajtandó és a pénztárt illeti. IV. Konta Károly pénztárnok átveszi az egyes pénztáraknak fentebb megállapított és bevezetett összegeit, részben értékpapírokban és betéti könyvecskékben, részben készpénzben. Nyilvántartás és rendes kezelhetés végett megjegyeztelik, hogy az egyh. megyei pénztárnál az 1920-ik évi járulék részben, az 1921-ik évi pedig némileg nagyobb összegben egyeseknél hátralékban van s ugy ezeknek szorgalmazása, valamint a folyó évi járulékok kimutatása a pénztárnoknak kötélességévé tétetik. V. A foly ó évi kimutatás, iljetve kivetésnél a közpénztár helyzetét és az egyre növekedő kiadásokat mérlegelve az időszaki tanács véleményezése alapján is, lélekpénz cimén 20 fii. írandó elő, az egyh. m. közgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében s ebbe az összegben be lesz foglalva az eddigi egyházmegyei 2 fii. lélekszám, valamint az ügyvédi dij is. VI. A pénztárnok megbizatik egy Kanonika Visitácionalis törzsjegyzökönyv és az esperesi hivatal részére egy drb. postaköny elkészíttetésével. VIL Ugyancsak pénztárnok megbizatik a kerületet illető 1921-ik évi járulékok kimutatásával illetve kerületre terjesztésével, valamint a megfelelő összegnek az egyházkerület pénztárába leendő beküldésével. — Az 1919. és 1920. évi kerületet illető járulékok, mivel az egyházmegye semmi bevétellel nem rendelkezett, az egyh. megyei kiadások fedezésére fordíttattak, — pénztár naplólag elszámolva. VIII. A pénztárnok az időszaki tanácson történt megbeszélés és véleményezés alapján felhatalmaztatik, hogy a központtal szemében fennálló Közalap és Nyugdij tartozása inkát valutáris értékben átszámítva haladék nélkül fizesse ki, illetve utaltassa át az 1919. és 1920-ik évekre. IX. A változott viszonyokra tekintettel a pénztárnok figyelmébe ajánltatik, hogy pénztárban nagyobb összeget ne kezeljen, hanem azt takarékpénztárban helyezze el, ugy azonban, hogy onnan bármikor kivehető legyen. KONTA KÁROLY Kmft. PATAY KÁROLY jegyzőkönyvvezető. esperes. CSEKEY DÁVID Tudomásul szolgál.