A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. április, 1920. június, 1920. december
37 A közgyűlés felir a kerület által Szlovákia teljhatalmú miniszteréhez s kéri, hogy a békeszerződésben a kisebbségek részére biztosított jogokat szíveskedjék az egyes hivatalokkal tiszteletben tartatni s utasítani őket, hogy a református egyházakkal, tisztviselőkkel, sőt a reform, egyház tagjaival is, mint tisztán magyarokkal, úgy szóban, mint Írásban, csakis magyar nyelven érintkezzenek. A drégelypalánki e. megye 3 egyházának a barsi e. megyéhez való csatolását tudomásul veszi a közgyűlés s amidőn őket szeretettel fogadja egyszersmint biztosítja arról, hogy minden nemes törekvésükben támogatására számithatnak. A segédlelkészek elhelyezését tudomásul veszi. A nagyobb adományokkal és az Isten dicsőségére szolgáló kisebb adományokkal buzgólkodó egyesek és gyülekezetek irányában meleg elismerését és köszönetét fejezi ki a közgyűlés s örvendve veszi tudomásul, hogy az Isten dicsőségére szolgáló adakozások csaknem olyan összeget tesznek ki, mint az egyháztagoknak évi készpénzbeli egyházi adója. 7. A Nyugdíjügyi bizottság beterjeszti következő jkönyvét : Jegyzőkönyv, felvéve Léván, 1919. január 7-ón tartott nyugdijbizottaág ülésében. Jelen vannak alulírottak Elnöklő esperes felhívja pénztárost számadásának előterjesztésére. 1.) Pénztáros bemutatja 1918 évi számadásokat, mely szerint egyházmegyénk nyugdíjjáruléka hatezerszáznyolczvannégy kor- 54. (6184 kor. 54 f.) és a bemutatott nyugtákkal igazolja, hogy ez az összeg a Földhitel intézethez 10 kor 15 fillér perselypénzzel együtt elküldetett. Bizottság bemutatott számadásokat és okmányokat rendben levőnek találván, pénztárnok iránt kifejezett elismerésével a bemutatott számadásokat jóváhagyja, hangsúlyozni kívánja azonban gyülekezeteink részéről a perselypénz címén a nagyobb adakozás szükségességét. 2.) Esperes bemutatja a nyugdíjintézet körében egyházmegyénk körében előfordult változásokat és azokra vonatkozó okmá-