A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. augusztus

36 kező nagymérvű erkölcsi és tanulmányi hiányra, a jövő nemze­dék nevelése és tanítása fontos nemzeti érdekeire, az egylanitós iskolák tanitóinak a jövő 1916—17. tanévre leendő szabadságo­lása tárgyában. A tanügyi bizottság az indítványt elfogadván, elnökét és ; előadóját, a megfelelő, kellőleg megokolt kérvény megszerkesztésével és soronkivüli felterjesztésével megbizza. Jóváhagyó tudomásul szolgál. h) Tárgyalás alá vétetett az egyházkerület által vélemé­nyezés végett leadott szabályrendelet tervezet a népiskolai igaz­gatói intézmény szervezése tárgyában. A tervezet megjelent az egyházkerület hivatalos lapjának (D. Prot. Lap) f. évi 19. számában. Az egyházm gyei közgyűlés a kérdésben levő szabályrendelet tervezetet a tanügyi bizottság vélemé­nye alapján általánosságban magáévá teszi, részletei­ben azonban a következő módosítással fogadja el : 2. §. „6 (hat) évre" helyett G évről 6 évre, és az utolsó mondat kihagyásával, 6. §-ban az első mondat után pótlás ; Kiszá­mítandó a menedékház, ovoda és sze­retetház is. 27. (illetve 28.) §-ban az első mondat után pót­lás : s ezt a m. к i r. vall. és к ö z о к t. m i­n i s z t e r n e к mindenkor bejelenti, ami­korelőterjesztést is tesz az illető ig. tanítónak, soronkivüli előléptetése tárgyában. i) Egyházkerületünk 1915. évi jkv. 108. pontja alatt véle­ményt kiván a komáromi egyházmegye által, a tanitók minősí­tése tárgyában felterjesztett szabályrendelet-tervezetre vonatko­zólag. Egyházmegyénk a kézalatti tervezet elfogadását nem javasolhatja, mert nem fedi a vonatkozó orszá­gos törvény rendelkezéseit, mivel a szolgálati maga­tartás minősítését alkalmazza a tanítói működésre vonatkozólag is. De nagyon is körülményes voltánál fogva, nagyon korlátozná a tanügyi bizottságok leg­jobb meggyőződésének megnyilvánulását. Nem tartja kivihetőnek, illetve alkalmazhatónak.

Next

/
Thumbnails
Contents