A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. augusztus
íü Ъ61 szakítsa ki, vagy kölcsön Vegye fel, friely kölcsönt azu'án 5-10 év alatt nélkülözhető bevételeiből letörleszt. A Földhitelintézet ez összeget százéven át; az egyházhaté ság ellenőrzése mellett, kezeli, kamatját évenként tökésiti s 100 év múlva bocsátja az egyházak rendelkezésére. Amennyiben az itt ismertetett javaslat meg nem valósitható, a közgyűlés a bizottság javaslatát, az aranykönyv beszerzésére vonatkozó résznek kihagyásával, magáévá t szi s a létesítésre alkalmasnak találja. 16. A kerület esperesi karának Pápán, fenti pontban jelölt ülésében hozott azon határozatát, hogy Patay Károly esperes ur javaslatának megfelelően a lelkészképzés jobbá, tökéletesebbé tevése ezéljából szükséges egy megfelelő theológiai internátus felállítása s ennek megvalósítása érdekében a főgimnáziumi internátus uj épületbe költöztetése, a közgyűlés az internátus felállítására vonatkozó részében elfogadja, de megvalósítására a főgimnáziumi internátus öreg, szűk épületét nem látja megfelelőnek, hanem uj épület építését látja szükségesnek, 17. Tárgyaltatott a kerület esperesi kara által ugyanott tartott ülés jkönyvének 5. pontja. (Lásd a mellékletben.) A közgyűlés a méltóságos Püspök urnák az esperesi kar által is határozatikig elfogadott javaslatához hozzájárul, azt örömmel fogadja, ennélfogva kimondja hogy areformáczió 400-dik évfordulójaallc almából állittassék fel egy nagy, legalább 100000 koronás főiskolai alapítvány, melynek kamatai elsősorban a főiskolában tanuló hadiárvák neveltetésére, segélyezésére, azután pedig az egyház szolgálatában álló tiszt-' viselők jól tanuló, jó magaviseletű gyermekeinek ellátására lesznek fordítandók. A méltóságos Püspök urnák azon gondolkodásáért, melynél fogva e czélra már mintegy 47000 kor. áll rendelkezésre s az összeg még 70000 koronára felemelhető, a leghálásabb köszönetét nyilvánítja s felkéri, hogy a még hiányzó összeg összegyűjtése végett jóakaratú embertársainkat, de leginkább a főiskola volt növendékeit szíveskedjék adakozásra felkérni. 18. Tárgyalás alá került a kerület esperesi karának ugyanott tartott üléséről felvett jkönyv 0. pontja. (Lásd a mellékletben.)