A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. augusztus

Í3 saját hajlékában kívánja liszté]ni az Urat. Fürdői istenitiszteletek megtartása ez évben részben mostoha időjárás, részben háborús viszonyok miatt elmaradt, kedvező időben gondozva lesznek s folytatva ezek is. A nagymérvű s egyre fokozódó drágaság kínosan éreztet­vén a maga káros hatását tanítói, lelkészi karunk különben is csekély javadalmi tagjaira, az államkormány tanítóinkat 400 kor. drágasági pótlékban részeltette. Egyházkerületünk főpásztora is gondoskodó szeretettel felhívta gyülekezeteinket egyházi tiszt­viselőiknek 20 % os segélynyújtására. Sajnos, hogy gyülekezeteink kicsisége korlátolt anyagi helyzete miaU csak igen kevés helyen lelhetett e felhívás kellő méltatásra, legtöbb helyen épen a fenti anyagi okok miatt gyülekezeteik anyagi helyzelét féltve a lel­készek elő sem terjeszthették. Talán ennek tudatában is, intéző köreink 2ö0 ezer. kor. államsegélyt eszközöltek ki a magas ál­lamnál, melyből némi segélyben részesittetnek ama lelkésztársa­ink, kiknek több gyermekük, kevés javadalmuk, vagy legnagyobb részben készpénzfizetésük van. — Keveset sok felé osztani, minden körülményt abszolút igazsággal mérlegelni lehetetlenség, s talán ez az oka, hogy a szétosztást végező esperesi értekezlet nem mindenkiben kelthette a megnyugvás érzetét. Részemről köszönetet érzek egyházkerületünk főpásztora gondos figyelmeért. E nehéz viszonyok azonban szintén önként hívják fel a figyelmet, hogy lekészeink a törvényben megállapitot 2400 kor. alapfizetését, tanítóink, — sok egyházi f'unctiót hűséggel, oda­adással végző munkatársaink javadalmának az államiakéval egyenlőségre emelését, nem lankadó figyelemmel és kellő nyo­matékkal sürgessük, fokozatos egyházi hatóságaink utján a ma­gas államnál is kérve kérjük. — Ez utóbbi tekintetben egyete­mes konventünk már is megtette a kezdeményező lépéseket, a mikor elrendelte és bekivánta a disparitás összegének, illetve tanítóink jogos és méltányos igényeinek kimutatását, összeállítását. Egyházkerületünk, illetve egyházmegyénk személyi vonat­kozású jelenségei közül kikeli emelnem az egyházkerületi világi

Next

/
Thumbnails
Contents