A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. augusztus

s viharai között is eddig minden nagyobb veszedelemtől megmen­tette, hóditó ellenség durva paripájának szikrázó patkója nem tiporta magyar földünk aranykalásszal ékes rónaságaít. Kegyelettel, a tisztelet érzéseivel gondoljunk küzdő vé­reinkre, harczos fiainkra, megsebzett, eleseit hőseink neve, em­léke legyen szent, feledhetetlen előttünk, hírüket, vitézségüket csodálattal emlegeti a világ, nagy szövetségesünk meghajtja előttük elismerésének lobogójót, érdemrendekkel tünteti ki együtt küzdő fiainkat, költők, látnokok szava, ihletett próféták szózata teljesül: a magyar név ismét szép lett, méltó régi szép nevéhez! Hitfelekezetünk, református Anyaszentegyházunk, Istennek legyen hála, e válságos időkben is csendben, zavartalanul végez­hette a maga nemes munkáját. — Sőt mintha nagy idők nagy súlya, forrongó izgalmai hevítenék erőteljes tevékenység, lázas igyekezet kedvező tünetei jelentkeznek: a magyar protes­táns irodalmi társulat, Kálvin szövetség vidéki központok létesí­tésével, törekednek eszméiknek elterjedést, társulataiknak na­gyobb, életteljesebi) működési kört szerezni, kívánatos lenne mindnyájan tagjai lehetnénk ez üdvös czélokat szolgáló tudomá­nyos és társadalmi egyesületeinknek. Énekes könyvünk revíziója, az uj ilturgia, mely hivatvá mai rendszertelenségünkben egységet teremteni, elkészült, rövid idő alatt sajtó alá kerülnek, ez utóbbi körül a konventi tárgya­lás alkalmával súlyosnak látszó nézeteltérések merülnek fel az urvacsorai három szokott kérdések tárgyában, de erős a hitem, bistos a reménységem, hogy a kérdést tárgyalók és intézők mély bölcsessége, lángoló köztudomásu egyháziassága, vallásos érzése, számolva bitfelekezetünk alapját képező amaz örök irányú kije­lentéssel : se eclésia semper reformarc debet, megfogja találni közmegnyugvásra a megoldás formáját. Reformatio négyszázados emlékünnepének, méltó megünnep­lése, alkotásokban, intézményekben megörökítése ad gondot ki­sebb nagyobb egyházi szervezeteinknek. Egyetemes konventünk közegyházi egyházfentartási alap létesítését mondotta ki s hatá-

Next

/
Thumbnails
Contents