A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június

67 — 38. A farnadi egyház elöljárósága megoWisités végett héter­jeszt 2 (lrh. haszonbéri szerződést, melyek közül az egyik Né­meth -József, Csornák Mihály, Ördög András, a másik Simon Jó­nás, Fazekas András, Karika István, Ördög András. Pap István és Pomozsi István farnadi lakosokkal köttetett, A közgyűlés a szerződéseket nem erősiti meg, hanem utasítja az előjáróságot, hogy minden egyes bérlővel külön, bélyeggel ellátott, szerződést írasson alá, Esperes urat pedig felhatalmazza az igy kiállított szerződésnek megerősítésére. 39. A számvevőszék eleget téve a mult évi julius hó 1-én tartott e. megyei közgyűlés által hozott s jegyzőkönyvének 8-ik pontjában foglalt megbízásnak, beterjeszti kis- és nagysárói egy­házak anyagi ügyeinek rendezésére vonatkozó s az elöljáróság­gal együtt készített javaslatait, melyek szerint Kissáróban a vi­selt egyéb tartozások érintetlenül hagyásával kivetendő minden kat, hold földre az eddigi 4 klgr. buza és '/2 klgr. árpa helyett 5 klg, buza és 1 klgr. árpa, mely adóemelés 1152 klgr. buza és 576 klgr. árpából álló jövedelemtöbbletet biztosítván, a ren­des kiadások fedezésére elég lesz. A küszöbön álló templom renoválás s a 9322 kor. adósság törlesztése czimén előálló ki­adások fedezése végett pedig utasittassék az egyház tőkekamat­segély kérésére. Nagysáróra vonatkozólag azt javasolja a számvevőszék, hogy mivel ott az egyházi adót, annak magassága miatt, emelni lehetetlen, utasittassék az egyház a hiánynak segélyek kieszköz­lése folytán leendő fedezésére. A közgyűlés a javaslatokat elfogadja s utasítja a kissárói egyház elöljáróságát az egyházi adó java­solt felemelésére, mindkét egyházat a tőkekamat és egyéb segélyek kérésére. 40. Minden ügy letárgyaltatván, Esperes ur imája után Gondnok ur a gyűlést bezárja. Hitelesítjük : D R. TÓTH SÁNDOR BIRTHA JÓZSEF BIHARY KALMAN e. főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents