A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június
- 37 iránt, miszerint a református iskolákba miniszteri iskolafeliigyelőkül a tanügyhöz értő reform, vallású férfiak neveztessenek ki. 10 A tanügyi bizottsági elnök a jó iskolai rend érdekében szükségesnek látja, hogy már a két tanitós iskolánál is szerveztessék az igazgató tanítói intézmény. Felhivandónak véli ennek folytán a több tanitós iskolafenntartó egyházainkat, hogy presbiteri közgyűlési határozattal, figyelemmel a rendtartás 63., 64., 65. §§-aira igazgatói megbízatást adjanak, illetőleg igazgatót válasszanak. E megbízatás hatásköre azonban nem terjedhet a rendtartás 63., 64., 65. §§-sainak korlátain tul. A tanügyi bizottság a jvaslatot elfogadja, határozati erőre emelés eéljából az egyhm. közgyűlés elé pártolólag felterjeszti. A közgyűlés az Iskolai Rendtartás idevonatkozó 63—65. §-ainakmegtartására hivja fel az egyházakat. 11. Huszár Károly a mult ülés (1913. évi) jkve 12. pontja (ad. 12. sz ) alapján felkért t. b. tag előterjesztése, valamint Varannay Sándor b. t. következő vitatételei: a) „Methodikai szempontból helyes-e egy némelyik tanitónak az a szokása, hogyha feleltet és a felhívott nem tudja a kérdést megfejteni : akkor mindig az első vagy a legjobb növendékkel feleltet, illetve mindig ugyanazt hivja fel a kérdés megfejtésére ?" b) helyes-e, illetve megengedhető-e az iskola vezetését, vagy csak a kikérdezést, vagy még csak az olvasást is rábízni a legmagasabb osztály első tanulójára akkor, ha a tanitó phizikailag uincs az 'skolában ?" Az idő előrehaladottsága folytán, a jövő gyűlésre maradtak. Ezzel a tárgysorozat kimerittetvén, elnök a tagok türelmét, munkásságát megköszönve, az ülést bezárta. Kelt, mint fent Jegyzette : VÉGH ISTVÁN PATAY KAROLY előadó és jegyző. esperes t. b. elnök,