A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 56 — gondos szeretetének melegével vette körül s őket. mint a valláserkölcsi mező tevékeny munkásait, tisztelettel övezte s minden jóravaló törekvésükben, minden nemes jigyíloxefükben tőle telhetőleg anyagilag, erkölcsileg szeretettel támogatta, lehetőleg mindent elkövetett. hogy tanítóinkat nem a törvény rideg paragrafusaival. hanem a. benső meggyőződés, rokonérzés. a szeretet kötelékeivel kapcsolja egyházunk testéhez s annak intézményeihez. Sajnos, éppen Egyházmegyénk tanitó testülete látszott око' szolgáltatni azon feltevésre, hogy egyházunk tanitói között, az anyagi helyzetükkel való elégület enség következtében, mindinkább terjed az egyházellenes-ég, növekszik a vallásos közöny, az egyház in ézménye iránti hidegség, lazul az egyházhoz való tartozás érzete. Ezen elszomorító jelenséget mérlegelve, mely, mi tagadás benne, nem egészen légből kapott, küldötte ki az Egyházkerület a 22. jkönyvi pontban megnevezett bizottságot, hogy keresse azon erkölcsi és anyagi eszközöket, melyek ezen veszedelmes irányzatot terjedésében meggátolnák s tanítóink egyliázias érzületét fejlesztenék. A beterjesztett munkálatot az Egyházmegye úgy általánosságban, mint részleteiben, úgy anyagi mint erkölcsi vonatkozásaiban elfogadja, annyival is inkább, mimhogy egyik-másik részét, mint pl. a tanitói és kántori illetmények külön választását s a tanitói kiegészítését, külön kántori díjazást, a tanitói segélypénztár létesítését, stb. már eddig is szorgalmazta Egyházmegyénk. De a midőn igy keressük az eszközöket, módokat, melyek e káros hatásában kiszámíthatatlan romboló irányzatot, a mely hamégcsak szórványos tünetszerü is, meggátolnák, nem hallgathatjuk el azon aggodalmakat, hogy ezen eszközök aligha fognak minden tekintetben czélra vezetőknek bizonyulni. A baj gyökere másutt van. Ott. hogy tanítóink legnagyodb része áll. tanítóképzőkből kerül ki, ahol nincs elég gond fordítva a növendékek valláserkölcsi oktatására, nevelésére, a felekezeti öntudat fejlesztésére, az egyházi as érzés, egyházunk és annak intézményeihez való ragaszkodás érzetének ébrentartására, a hithüség ápolására. Kívánatos tehát, hogy egyházi