A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

30 közgyűlésnek azzal, liogy amennyiben a tankötelesek létszámának apadása jövőre is tapasztalható lesz : az illetékes iskolalátogató idevonatkozó jelentése alapján esetleg napirendre térést lesz kénytelen javasolni. 7. Az egyházkerület f, évi lévai renik. közgyűlés jkve 2ö. pontjában f glalt határozatban véleményt kér ia népiskolai egyháztörténet tanítására vonatkozólag oly rányban : külön órán tanitandó-e az egyháztörténet, vagy a hazai történelemmel egyidejűleg, mint a tanterv rendelkezik ? Mivel tárgyi tekintetben nincs és nem is lehet különbség, ha az egyháztörténet, akár a hazai tör­ténelemmel egyidejűleg, azzal kapcsolatban taníttatik sem ez a körülmény az eredményre befolyással nem lehet, mert az kizárólag a tanítás milyenségétől függ; mivel tankönyvünk is az együttes tanitás érdekeit szolgálja és pedig tartalmilag tagadhatatlanul jól szol­gálja: a t. h. a tanterv szerinti állapot fenntartását véleményezi annyival is inkább, mert a külön tani­tás, tanlerv revízió, uj tankönyv készítését vonna maga után, amire ezidőszerint semmi szükség nincsen. 8. Olvastatott az ujbarsi ref. lelkész, iskolás éki el­nöknek az 191011. isk. évre vonatkozó nagymérvű is­kolai igazolatlan mulasztás tárgyában beküldött jelentése, mely felett a t. b. közgyűlés tudomás vétel mellet! napirendre térést hoz javas­latba. 9. Soós Géza indítványozza : tekin'ettel azon kö­rülményre, hogy magyar nemzeti szempontból nagyon fontos, hogy magyar népünk az iskolából már most ki­kerülő gyermekei, megfelelő elemi VI. és isrrétló III. évfolyamáról szóló elsőrendű bizonyltyánnyal láttassanak el — hivassék fel az illetékes tényező, mint iskolaszéki elnök és tanió, figyelme az egyhk. rendt 31. §-ának szigorú végrehajtására. Az indítványt t. b. magáévá tevén, pártolólag ter­jeszti hozzájárulás céljából az egyházmegyei köz­gyűlés elé.

Next

/
Thumbnails
Contents