A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július
— 66 — hogy Bokros Ferenc és illető társai terhelteknek a tárgyalás során előterjesztett ama védekezésük, hogy nem ismerték a törvényt, valóul vehetése esetében se volna beszámítást kizáró okul fogadható, hanem a beszámítást csak kisebbitőül, — az összes terheltek együttes törvényszegése pedig a törvény hivatkozott pontja szerint minősülő fegyelmi vétséget állapítja meg : — mindezeknél fogva ama fegyelmi vétségben valamennyi terhelt vétkesnek volt kimondandó. A büntetés kiszabásánál — beszámítást kisebbítő, enyhítő körülményül vette a bíróság azt, hogy terhelteket a múltban fegyelmi büntetés vagy kifogás még nem érte, továbbá, hogy kötelességszegésük nem volt teljesen önkényes, amenyiben a munkálat ügyét elfogadás végett egyházközségi gyűlés elé is terjesztették és egyházmegyei jóváhagyást is kértek reá, s végül, hogy a munkálat megkezdésére annak sürgőssé válta és vele a nagyobb pusztulás megelőzésének erkölcsi és vagyoni felelősségük enyhítésének célzata indította, és azért egyedüli súlyosító körülménynek véve azt, hogy az előreláthatott sürgősség az б korábból való mulasztásuknak volt a folyamánya : a törvény vonatkozólag szintén hivatkozott rendelkezésében meghatározáson levő lekisebb büntetést — mint a jog és igazságnak megfelelőt találta irányukban alkalmazandónak. Jegfyzőköny v. Felvétetett Léván, 1911 évi julius lié 7-ik napján a barsi református egyházmegyei bíróságnak, mint fegyelmi bíróságnak a Harangozó András és Erzsébet által Sütő Gerzson nyug. tanitó ellen emelt panasz tárgyában a fegyelmi eljárás elrendelése kérdésében tartott tárgyalásáról. Jelen vannak : A bíróság részéről : Patay Károly esperes és a tárgyalást vezető Kovács Sebestén Endre e. m. gondnok társelnöklete alatt; Akúcs Lajos, Bihary Kálmán, Csekey Dávid, Kersék János dr. Czeglédi Sándor, Mocsy Lajos, Varannay Lajos,- Csekey Vilmos, Kovács Sebestén Lajos tanácsbirák, utóbbi úgyis, mint jegyzőkönyvvezető. A felek részéről : Harangozó András és leánya Harangozó Erzsébet, panaszosok, és ezek képviselője dr.