A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. augusztus, 1907. február, 1907. augusztus
45 AJapitó-levél. Én. alulírott özV Tóth Jánosné, szül. Szabó Erzsébet, lévai lakos, hálával eltelve a Mindenható Isten iránt, ki engem egy hosszú élet áldásaiban részeltetett és immár az élet alkonyatára eljuttatott, szivemhez forrott reformált egyházam iránti szeretetem némi jeléül, szabad elhatározásomból, Istentől vett földi javaimból, a lévai ev. ref. egyház javára 400, azaz négyszáz koronát teszek alapítván/ gyanánt az alább meghatározandó czélokra és feltételek mellett : 1. Istenben boldogult hitvestársam néhai Tóth János nevére és emlékezetéül, az alapítvány „Tóth János és neje szül. Szabó Erzsébet alapítvány" nevet viselje. Az alapítvány kezelése a lévai ev. ref. egyház Elöljáróságának leend joga és kötelessége, ki is az alapítványt egy szilárd hitelű lévai pénzintézetnél elhelyezve, a kamatoknak évről-évre a tőkéhez csatolásával csorbítatlanul mindaddig tőkésítse, mig a lévai ev. ref. egyház uj templomot nem épit. 2. Uj templom épités alkalmából a már kamatos-kamatokkal megnövekedett tőke 400 azaz négyszáz korona hijjával felhasználandó a templom épités költségeinek fedezésére ; de a fenmaradt 400 korona az alapítók nevén ismét tovább kezelendő, tőkésítendő mindaddig, mig 1000 azaz ezer koronát einem éri. Ezen összeg kamatai aztán évről-évre felhasználható lészen a templom fentartási költségek fedezésére vagy egyéb egyházi czélokra. 3. Végül kikötöm azt is, hogyha a lévai ev. ref. egyház vagyonát lefoglalás veszélye fenyegetné, vagyha a lévai ev. ref. egyház bármi oknál fogva — a mitől Isten örökre megóvja — valaha megszünék létezni, a kamataival felszaporodott alapítványi tőke és kamatokból netán származó külön alap életbe lévő törvényes leszármazóimat illesse s ha ilyenek nem volnának, akkor menjen a magyarországi református egyetemes egyház korlátlan örök tulajdonába. Midőn a fenti feltételeknek pontos megtartását kérem a lévai ev. ref. egyház mostani és jövendő elöljáróitól s Istennek megsegítő és áldó kegyelmét esdve a lévai ev. ref. egyházra: jelen alapító levelem hitelességét, nevem aláírásával, alantirt két tanú jelenlétében megerősítem. Léva, 1907. január havában. Előttünk: névirója : Dr. Tóth Sándor. Birtha József özv. Tóth Jánosné ev ref lelkesz. s z„l s z ajjó Erzsébet Dr. Tóth Sándor aIapit ó néviró és tanu. Tóth Sándor pénztáros gondnok. Az egyházmegyei közgyűlés az alapítványt hálás elismeréssel veszi tudomásúl ; az alapító levelet megerősíti s utasítja a lévai égyházat az alapítványnak az alapítólevél értelmébeni kezelésére. Alapitónak, egyháza iránt tanúsított szeretete, ragaszkodása, nemes érzésre mutató áldozatkészségéért jkönyvileg köszönetét nyilvánítja az egyházmegyei közgyűlés.