A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. június
kérdéssel összefüggő tárgy a sok helyt elviselhetleu súlyos egyházi adónak, az adókulcs lényeges megváltoztatása által lehető enyhítésének a kérdése. E részben uj és gyökeressen módositó törvényt csak az országos zsinat hozhat, mire nézve az előkészítő lépések megtörténtek, egyházmegyénk részéről az adózás viszonyaira vonatkozó kimutatások ez év elején ft. püspök úrhoz terjesztettek, az adózás könnyítésének megvalósulásáig legyünk türelmes várakozással. Egyházaink lia számban nem is, de erőben folyvást növekednek, iskoláink államsegélyek és önerő által is gyarapodnak; templomok, paplakok, iskolák épülnek és újíttatnak ; a jótékonyság s áldozatkészség nemcsak a vagyonosak száz forintjai, de a szegényeik fillérei által is legalább is az előző esztendő színvonalán maradt, sőt nein egy helyen azt felül is múlja ez évben. így N.-Kálna leányegyház 5600 frt költséggel egy díszes uj iskolát és tanitólakot épít, K.-Sáró 2069 frt költséggel a mult őszön uj tornyot emelt s a templomot bádoggal fedette be. Szódon Lutz Sándor gondnok ur 80 frt értékben egy gyönyörű fehér-selyem, aranynyal átszőtt urasztali teritőt és egy kelyhet vásárolt az egyház részére. — Agón a toronytetőt uj bádoggal látták el 250 frt értékben. A néhány száz lélekből álló Farnad leányegyházból, majd káplántanitóságból anyaegyházzá szervezkedve 1687 írttal uj iskolát épitett. N.-Olved, Kéty, mindegyik 350 frt államsegélylyel II. tanitói állás létesítésén munkál. F.-Gyarmat önerejéből 6000 frt költséggel templomát, Nagyod 1800 írttal paplakját újíttatja illetve nagyobbittatja. Boriban a gyülekezet asszonyai önkéntes adakozással egy keresztelő edényt, urasztali bor-kannát alpacca ezüstből és egy díszes urasztali teritőt bordó selyemből 58 frt értékben szereztek. K.-Kálna 300, Mohi 600 frt költséggel melléképületeket emelt. N.-Bessén uj iskola és tanitólak épült 2000 frt költséggel. A leégett nagy-lóthi templom renoválása 2325 frtba került. Ez építkezéshez Demény Terézia 50 frtot volt szives adományozni, K.-Szecse község 100 frtot. Barucskán uj iskola s tanitólak épül. N.-Sallón templom-renoválás van folyamatban, amaz Baracska 3300 frt, emez N.-Salló 3500 frt költséggel. Meg kell itt említenem, hogy N.-Sallón Vida János presbyter 1400 frt értékben saját költséggel orgonát állit be a templom kiujitása