A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. június

— 5 — midőn az u. 11. kongrua, helyesebben a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvénynek vallásos életünkre kiható erejét mérlegelik. Köztudomású, hogy a magyarországi ref. lelkészek súlyos anyagi helyzetben sinlődnek. Nemes hivatásuk betöltése körül a megélhetés keserves gondjaival kell küzdeniök. Panaszkodásuk jogos régtől l'ogva. ; de még jogosabbá lett az egyházpolitikai reformok életbeléptetése óta. Ezek a reformok anyagi áldozatot követeltek a lelkészi kartól. A református egyház papsága, mely hazafias önzetlenséggel hozta meg az áldozatot a szabadelvű ügy diadaláért, s mely önérzettel hivatkozhatik e mellett sok százados múltjára, a hamisithatlan nemzeti törekvések kivívott nehéz és dicső küzdelmeire : joggal követelheti, hogy az állani ne csak elismerje érdemeit, de segitségére is legyen bajaiban. A református egyház pedig hivatkozhatik nemcsak a múltban szerzett érdemeire, kipróbált hazafiságára, mely mindig a nemzeti ügy zászlója alá csoportositotta ; de hivatkozhatik törvényes jogra is, mikor papságának méltányos anyagi ellátását követeli az államtól. Ez a jog az 1848. évi XX-ik t.-czikkben van beigtatva. Tehát a szóban forgó javaslat beterjesztésével, mely mármár szentesítés alá jut, mint kész törvény, a kormány egyszerűen kötelességet teljesített, nem pedig nagylelkűséget gyakorolt. De a dolog természeténél fogva figyelemmel kellett lennie az összes viszonyokra s az előtt a nehéz kérdés előtt állott, hogy a többi felekezet igényeit is szem előtt tartván, egyrészről ne teremtsen az állammal szemben igényeket tartó felekezetek közt ujabb zavarokat, másrészről az állam anyagi erejéhez mérje az országra eső ujabb terhek nagyságát. Es a kormány nyilván számított arra, hogy javaslatának megítélésénél ép a ref. egyház lesz az, mely nem az egyoldalúság rideg felfogásából, hanem a hazafias nemzeti gondolatok sugalmazásából alkotja meg a javaslattal szemben magatartását. Ennek a várakozásnak ép a ref. egyház múltja adott jogosultságot. Hiszen a mi egyházunk voit a nehéz történeti események rendén mindig az, mely úgyszólván összeforrasztotta hitéletével a hazafiság fönséges kultuszát és szellemével megszerezte magának azt a dicsőséget, hogy a közfelfogás magyarnak nevezte el vallását. Mindazáltal közöttünk reformátusok között is tagadhatatlan igen sokan bizonyos ellenvetéseket támasztanak — lehet érteni és méltányolni az érzékenységet, de már az érzékenység túlhajtása nincsen helyén. Szerény