A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. június
— 33 — 30 nap alatt a számvevőszékhez beküldessenek, illetve á hiányok pótoltassanak. b) az e. m. közpénztárnál jelentkező hiánylat fededezésére, pótlására vonatkozólag, még egy évi várakozási időt hagy fenn egyházmegyénk, a fejleményektől tétetvén a szükséges intézkedések függővé. 41. Számvevőszék véleményes javaslata alapján a tárgyalás alá vétettek a különböző czimeken beadott segélykérvények. 7. Egyházi közalap segélykérvényei. 1. Bajka, templomépitésből fennmaradt 2335 frt 54 kr adósságának törlesztésére kér 300 frtot. Tekintettel a 142 lélekből álló gyülekezet erejét m eszsze túlhaladó, de a szükség által parancsolt ezen templom épitésből eredt adósságának az egyházat elpusztítással fenyegető nyomasztó hatására ; a gyülekezet tagjainak, egyháznak kedvezőtlen anyagi viszonyaira, a kért 300 frt segélyre ajánltatik. 2. Nemes- Oroszi, építkezésből maradt 1808 frt 58 kr adósságának törlesztésére, valamint uj iskolának kényszerült építésére kér 280 frtot. E nagyrészben rom. kath. közé ékelt kis gyülekezet csakis az egyházi felsőség támogatásával tarthatja fenn magát, viszonyai, szegénysége, valamint iskola építésének kényszerült volta, oly köztudomásúak, hogy e kért teljes segélyre ajánltatik. 3. Töhöl, iskola épitésből maradt 300 frt adóssága törlesztésére kér 300 frtot. E már a nyelv határokon fekvő kisded gyülekezet a legmagasb egyházi adóval levén túlterhelve, adósságát törleszteni képtelen levén, a kért 300 frtra ajánltatik. 4. Kis-Kálna, épitésből maradt adóssága törlesztésére kér 200 frtot. 327 frt tartozását, e csekély létszámú gyülekezet tagjainak köztudomásu szegénysége folytán önerején törleszteni képtelen levén, a kért 200 frt segélyre ajánltatik. 5. Kis-Koszmály, iskola, tanitólak épitése, telekvételből fennmaradt 1460 frt adóssága törlesztésére kér 300 frtot. 3