Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1945-49

1948 - 1948. november - Püspöki jelentés

- 233 iskola, a csurgói gimnázium és mezőgazdasági középiskola, a pápai keres* kedelmi középiskola, a tanítónőképző*intézet és leánylíceum, 225 nép* ilIálíalános iskola 330 tanteremmel és 386 nevelővel. Hálával ismerjük el, hogy tanáraink és tanítóink évszázadokon át jó* és balsorsban osztályos társak, a gyülekezetépítésben és nemzetnevelésben hűséges munkatársak, az Úr Jézus Krisztus lábainál tanítványtársak voltak, örömmel vállalták' a szolgálat munkáját missziói téren és Jézus Kriszjkis jó vitézeként küz* döttek. Sok helyen ők vezették a vasárnapi iskolát, buzgón tevékenyked* tek az ifjúsági munkában, vallásos estéken, az énekkarok vezetése kizárólag az ő kezükben volt. Szerettük, testvéreknek tekintettük őket. Szeretetünk nem fogy el, a jövőben is úgy tekintünk a magyar nevelőkre, mint munka* társakra- Igen helytelen magatartás lenne a református egyház lelkipásztorai részéről, ha nem így cse/ekednének, hanem visszavonulnának és azt mon* danák, hogy ahhoz a neveléshez, amit az állami iskolák végeznek, nekünk semmi közünk, és azok a nehézségek, melyekkel az állami iskolák nevelői küzdenek, púnkét nem érdekelnek. Nekünk, református lelkipásztorok* nak továbbra is felelősséget kell éreznünk a magyar közoktatás ügyéért,! a magyar iskolákért. Nem érdektelen számunkra az, hogy mi történik,, milyen munka folyik ezekben az iskolákban. Gyermekeink odajárnak és ott részesülnek nevelésben, de odajárunk mi is vallásoktatásra. Vegyünk' részt az állami iskola életműködésében, nevelői munkájában, szülői érte* kezleteken, jskolai ünnepélyeken, fűzzük szorosabbra barátságunkat a ne* velőtestület tagjaival. Ha nehézségek és nézeteltérések mutatkoznak, ezeket hidaljuk <át szeretettel, hogy békességünk zavartalan és állandó legyen. Csak ilyen magatartásból származik áldás egyházunkra és hazánkraA harmadik fontos tény, amit az iskolák államosításával kapcso* latban kifejezésre kell juttatnunk, a keresztyén tanítás kötelező parancsa. A (Vallásoktatást missziói értékű munkának kell tekintenünk. Bizonyára nem a véletlen műve, hogy a »belmisszió« elindulásának századik év* fordulóján irányította Isten fokozottan reá figyelmünket. Mindannyian osztjuk dr. Révésiz Imre tiszántúli püspök, konventi lelkész*elnök bölcs megállapítását: »az iskola államosítás révén felszabaduló anyagi és munkaerőnkből iegyetlen fillérnyit és egyetlen órányit sem volna szabad másra fordítani, mint a keresztyén tanításra: a vallástanítás átszervezésére és elmélyítésére, anyagi föltételeinek biztosítására, a tanítvánnyá tétel céM jait szolgáló mindenféle típusú irodalom kifejlesztésére, mindenfokú és kategóriájú (tanfolyamok rendezésére, végül de nem utolsó helyen: meg* maradt jkollégiumaink belső és külső reorganizálására, annak emberi föl* tételei biztosítására, hogy ezek aztán most már valóban a Pneuma és a Dynamis műhelyeivé, mindenestől fogva az egyház, tehát Krisztus testéhez tartozókká alakuljanak át«- örömmel tölti el szívemet, hogy így írnak és buzdítanak esperes atyánkfiai is. Üjat, jobbat én sem mondhatok, csak! az apostol szavaival kérem és figyelmeztetem azokat, akik a »beszédben