Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1945-49

1948 - 1948. november - Püspöki jelentés

— 230 — teherviselési készségüket nem nyerték vissza a háborús leromlás után. Ko* rabban egyes vidékeken ritkaságszámba ment, hogy gabonaadó*hátralék lett volna, ma azonban ez sem újs{ág. Egyedül a pápai egyházmegye je* lenti, hogy az egyházközségek anyagi helyzete a mult évinél rendezettebb, a hátralékok jelentős része eltűnt- Általában a lelkészi állások fenntartását a legtöbb gyülekezetben csak az államsegély biztosítja. Vannak helyek, hol feléből*harmadából szolgáltatják ki a helyi javadalmat, de olyanok is, ahol semmit sem fizettek, csák a lelkészi lakást és javadalmi földeket nyújt* ják. Mindezeknek káros következményei mind az egyes gyülekezetekírd, mind jdz egyházi közületekre nézve, előrelátható- Remélem, hogy az egy* házkerületi közgyűlés komoly figyelmeztetése felébreszti a felelősségtudatot nemcsak az egyházi elöljárókban, hanem a hívekben is- Mutasson rá köz* gyűlésünk mindenek előtt arra, hogy az egyházban az anyagi kérdéseket nem lehet elkülöníteni a hitéleti kérdésektől. A gyülekezet mindaddig nem várhat a hívektől anyagi áldozatokat, míg ezek a szolgálat munkája! által meg nem gazdagodnak lelki ajándékokkal. Mutasson rá arra is, hogy a református egyház nem támaszkodhatik másra, csak Isten kegyelmére és a hivek áldozatkészségére. Félretéve azért minden akadálvt és megkörnvé* kező bűnt, le kell győzni a közönyösséget, ki kell küszöbölni a lelkipászto* rok, presbiterek és hivek gondolatvilágából a szűklátókörűségen alapuló önzést, mejy csak a helyi gyülekezet érdekét tartja szem előtt, és ellensége minden »idegen célracc való adakozásnak abban a téves felfogásban, hogy az ilyen adakozások a gyülekezettől anyagi erőt vonnának el. Éppen az el* lenkezője az igaz. Minden más egyházközség vagy intézmény megsegíté* sére, belkörű, zsidó* vagy pogánymisszióra nyújtott adomány olyan meg* nyilt forrásból fakad, melynek buzgó vize a gyülekezeti életet árasztja el és abban idéz elő bő gyümölcsözést. Ezt ma világosan kell látnunk, amikor már tulajdonképpen elvileg megszűnt az államsegély és kegyelmi időben élünk,, az egyháznak fokozatosan kell berendezkedni az önellátásra. Ne ad* •junk helyet azoknak a sátáni beszédeknek, hogy minden gyülekezet tartsa el magát, úgy ahogy tudja., a gyülekezet szolgálatát lássa el oly mértékben, amennyire anyagi erőforrásai megengedik, hanem imádkozzunk és dolgoz* zunk olyan kollektív felelősségérzet és lelkület kialakulíásánj mely megérti és elősegíti, hogy a magyar református egyház hivei áldozatkészségéből, minden külső segítség nélkül (nem húsz év múlva, hanem akár a jövő esztendőben is) tudjon gondoskodni minden egyházi szolgálat és feladat elvégzéséről. Legyen olyan az egyház és az egyházközségek szolgálata, hogy a hivek érdemesnek lássák érte áldozatot hozni, mert csak az egyházi szolgálat értékének és áldásainak tudatára ébredt lelkek hoznak jó lélekkel áldozatot az egyház érdekében. Az újjáépítés terén néhány még mindig mozdulatlanul álló egyházköz* séget leszámítva, az áldozatkészségnnek szép példáját mutatták fel gyüle* kezeteink. Belsősomogyban Nagykorpád templomtornyát tető alá hozta