Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. március - Oldalszámok - 24

— 24 — tövé kívánom tenni lelkipásztoroknak a színvonalon való maradást, ismereteik gyarapítását és minden missziói munka megindulását. Egyházlátogatásaim során pedig meg akarok győződni arról, hogy tényleg folyik-e missziói munka minden egyes egyházközségben és végzik-e azt a missziói munkát, melyről a jelentőívek beszámolnak. Tudom azt, hogy más méretű missziói munkát kell végezni Komáromban, Székesfehérvárott, vagy Veszprémben, mint Magyaróváron, Pápadereskén, vagy Öcsön, de hogy mindenütt kell végezni evangélizáló és társadalompolitikai munkát, nein lehet kétséges. Mind egyházi, mind nemzeti szempontból fundámentálisnak tartom a gyerinekevangélizációt és az ifjúsági munkát, különösen a leventeifjúságnak hazafias és keresztyén szellemben való nevelését, hogy alkalmas és kész legyen a reá váró nagy feladatokra. Értékelem és támogatom az egyesületek munkáját, de hő vágyam, hogy egyetlen helyi, vagy országos egyesületet se vezessen öncél, hanem a Krisztus teste épülésének és Isten dicsőségének szolgálása. Dunántúli szempontból különösen fontos munkatérnek tekintem a misszió számára közel 20.0G0 szórványban élő református lélek intenzív lelkigondozását. Azok közül a szempontok közül, melyeket egyházkerületi missziói előadóként jelentéseimben a szórványgondozás eredményességére nézve megjelöltem, több megvalósult, de még mindig a jövő feladataként áll előttünk ennek egyháztársadalmi feladattá tétele. Ezt törpe gyülekezeteink gondjának felvételével együtt első teendőim közé sorolom. Nem hagyhatom megemlítés nélkül társadalompolitikai feladatainkat. Már most, az első lépésnél felhívom lelkipásztor, presbiter és minden kedves református testvérem figyelmét az egyház társadalompolitikai feladataira és ezek sorában a mai legfontosabbra: a családvédelemre és a hadigondozásra. Nemzetünk, anyaszentegyházunk, magyar fajtánk iránt tartozó kötelességünk felvenni a népes magyar családok, különösen a hadiárvák gondját, az elhagyatottsággal járó bajok és bűnök megelőzése végett minél előbb. E téren mindenkinek el kell mennie teljesítőképességének legvégső határáig. A nemzet senkitől sem kiván lehetetlent, a Bajtárs

1 Szolgálat, az Országos Református Szeretetszövetség saját árvaakciója és a miniszterelnök úr feleségének a közelmúltban megindított kezdeményezése a hadiárvák örökbefogadására és felnevelésére lehetőséget nyújt mindenki számára, hogy erejéhez mérten, vagy még azon felül is részt vegyen a nemzetmentő munkában. Ez ma több mint kötelesség: kiváltság. Aki erről lemond, megtagadja a nemzettel való lelkiközösséget és lemond a magyar jövőről. Kérve kérem anyaszentegyházunk minden felelős munkását és buzgó tagját, különösen a mi melegszívű, eddig is sok könnyet letörlő és vérző sebeket bekötöző, erőteleneket gyámolító asszonyainkat és leányainkat, egyesületben vagy egyesületen kiviil fordítsanak gondot a községeikben lévő hadiárvák és hadbavonultak családtagjainak gondozására, népes magyar családok megsegítésére, szegény testvéreink nehéz keresztjének megkönnyítésére. Az eddig elmondottakban ha van is új szín és gondolat, általában