Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. október - Oldalszámok - 170

— 170 — Az egyházkerület közgyűlése az egyházmegye javas­latát pártolólag felterjeszti a konventhez, mert a cél­szerűség mellett olcsóbb is lenne a tankönyv. 414. Figyelmet érdemlő a veszprémi egyházmegye közgyűlé­sének a keresztyén jellemmé való nevelés eredményesebbé té­tele érdekében hozott ama határozata, hogy a naponkénti ige­olvasás alkalmazásainak mozzanataiból (a III. osztálytól fel­felé) néhány mondatot örökíttessenek meg írásban az iskolások­kal a tanítók, hogy a gyermekek öröme, gyarlóságaik s mások is mit mutatnak az Ige mérlegén. Erre külön füzet használatát rendelte el. Az egyházkerület közgyűlése dícsérőleg vesz tudo­mást a törekvésről. Felhívja az egyházmegyét, hogy jövő évi jelentésében adjon részletes jelentést az ered­ményről a többi egyházmegyében való esetleges beve­zetés céljából. 415. Az egyházkerület tanügyi bizottsága megállapította a statisztikai adatokból, hogy egyházkerületünk 492 tanterméből csak 87-nek a felszerelése teljes, 405-é hiányos. Javasolja az egyházkerületi közgyűlésnek, kérje fel az egyházmegyéket, in­tézkedjenek az iránt, hogy az egyházközségek minden évben vegyenek fel költségvetésükbe oly összeget, hogy ezek a tanítás sikerét kockáztató hiányok lehetőleg 4—5 év alatt pótolhatók legyenek. De tudatában van a tanügyi bizottság annak, hogy a szemlél­tető eszközök beszerzését teljes mértékben nem bírnák meg az egyházközségek, azért az iskolai szemléltető eszközök csoportos, házi elkészíttetését javasolja azokkal a tanítókkal, akik 10 hó­napnál rövidebb ideig (6—9 hónapot) tanítanak. Egyházkerületünkben a statisztikai kimutatás szerint csak az alsó tagozat 266 iskolájában tartott a tanév 10 hónapig. A többi tanító 6—9 hónapot tanított. Darabos számítás szerint több mint 300 munkahónap, ami 25 évnek felel meg egy tan­erőre átszámítva, a tanügy szempontjából értéktelen, kihaszná­latlan maradt és ami évente megismétlődik. Javasolja az egyházkerület tanügyi bizottsága az egyenlő elbánás elve alapján és tanügyünk javítása érdekében, hogy kötelezze az évente 10 hónapnál rövidebb ideig tanító tanítókat a hajlamuk és tehetségük szerint választandó munkanem szerint (rajz, térképvázlat, fizikai eszköz, szöveges tábla stb.) szem­léltető esközök csoportos készítésére. (Azaz 1—1 szemléltető eszközből annyi példányt, ahány iskola azt igényli majd.) Ez

Next

/
Thumbnails
Contents