Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. március - Oldalszámok - 19

— 19 — hogy ezekben a viharos időkben csak azt tudjuk megtartani és jobb jövőnk számára átmenteni, amit áldozatos életű ősöktől örökül kaptunk; ezek az idők nem alkalmasak nagy reformokra, a nagy bizonytalanság idején nem ésszerű hozzányúlni a tulajdon, a család, a nemzeti gondolat és a ke* resztyén egyháztagság hagyományos fogalmához. A hullámokon járó Jézus rád néz és azt mondja: jövel! A keresztyénség nem az észszerűség, hanem az engedelmesség és tökéletesedés vallása. Vagy abban a hiedelemben élsz, hogy szociális felelősséged kisebb lesz, ha elmenekülsz az emberektől, és mint hajdan a remeték, elrejtőzöl, hogy lelked nyugalmát ne dúlja fel a tömegproblémák tombolása, az alkoholizmus romboló árja, a sokgyer* rnekes család zsivaja, a magyar honvéd asszonyának zokogása, és a szegény kis árva némán is hangos kiáltása. Jézus utánad megy, te bujkáló tanít* vány, szembeáll veled és azt mondja: jövel! Vegyülj el a tömegbe és lásd meg, hogyan születik a bűn és hol növekedik a magyar jövő remény* sége, ismerd meg, miért bukik el a férfi és hogyan lesz vásári portékává a nő. Tanuld meg, hogy a keresztyénség nem valami pompás biztosítási rendszer, hanem lelki irány, az akarat felelőssége, személyes munka: test* vérek megmentésére. Mindenkihez szól az Ür: jövel! vedd fel az én igámat és tanuld meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok, példát adtam néktek, hogv amiképen én cselekedtem, ti is azonképen cselekedjetek^ úgy szeressétek egymást, mint ahogyan én szerettelek titeket. Az Úr Jézus Krisztus azt akarja, hogy ebben a nagy viharban egy se vesszen el azok közül, akiket ő drága áron: vérének biborán megváltott. Atyámfiai! Hallgassunk az Ür szavára és kövessük őt, tanuljuk meg isteni példájából, hogy semmiféle áldozat sem lehet sok és nagy a vergődő testvérért. Áldozatos szeretetünké kel vegyük körül azokat a családokat, melyek könnyes szemekkel tekintem nek a harcterek felé és aggódó lélekkel várják haza a család fenntartó oszlopát, büszkeségét, reménységét, vagy miként az áldozócsütörtöki ta* nítványok, könnybelábadt szemekkel néznek a menny felé, hova megtért a hős. Szeressük és ne bántsuk egymást, keresztyén magyarok! Itt az idő annak megbizonyítására, hogy a keresztyénség nem elmélet, hanem élet, a keresztyénség a szeretet vallása. Befejezésül engedjétek meg, hogy elmondjam: milyen döntő volt rám nézve az, amikor először hallottam meg, hogy kifejezetten hozzám szól Jézus. Meg tudom nevezni napját és óráját: 1912 szeptember utolsó vasárnapján a délutáni órákban történt, Kálvin János városában, egy ki* csiny kis diákszobában, bibliaolvasás közben, hogy megragadott engem az Ür. Egészen személyesnek éreztem üzenetét: »Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok és senki nem támad reád, hogy néked

1, ártson: mert nekem sok népem van ebben a városban«. A nyelvszakos tanárnak készülő ifjú életsorsa eldőlt. Abban az órában kaptam a vocatio internat és attól fogva naponként olvastam a bibliát. Azóta már sokszor 2*