Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. október - Oldalszámok - 119

- 119 pásztorokat, tehát ha a lelkipásztorválasztás a fennálló törvények szerint emberi módon történik is, abban mindenesetre az Isten rendelése érvényesül. Ekkép az Isten rendelése érvényesülne abban is, ha az isteni rendelést fel nem ismerő gyülekezet helyett az ő hatalmából és akaratából kitermelt az a felsőbb egyházhatósági szerv intézkedik, amely szerv inkább képes felismerni és érvényesíteni az isteni rendelést, az isteni akaratot. Jogfilozófiai és dogmatikai alapon is indokolható volna tehát olyan törvényhozási intézkedés, amely kivételképpen — amely kivétel a szabályt inkább erősíti — egy gyülekezet egyik lelkipásztorának választási jogát átruházza az egyházkerületre, a magasabb egyházi hatóságra. Ha tovább és másoldalról fejtegetjük a problémát, felmerül az a kérdés, hogy miért kell a püspöknek lelkipásztornak is lenni? mi ennek a rendelkezésnek a rációja? Mivel a lelkipásztor legfontosabb kötelessége: az igehirdetés, bizonyára azért, hogy a püspök ez alól a kötelezettség alól ki ne vonhassa magát, másrészt terrenum biztosíttassák neki ahhoz, hogy a hívek lelki gondozását végezhesse és a gyülekezet erkölcsi, szellemi és anyagi ügyeivel foglalkozhassék. Ámde mindezek .a püspöknek püspöki hatáskörében is kötelességei. Egyházlátogatásai alkalmával mindezeket a kötelességeit teljesíti is, nem szükséges teháit neki egyetlen gyülekezetben paróchusnak is lenni. És ha könnyen össze is téveszthetjük a püspöknek ezt a hatáskörét és jogállását a r. kath. püspök universalis parochus jogállásával, mivel mi ezt dogmatikus elvként tagadjuk, a ref. püspök hivatali hatásköre és jogállása — mint lelkésznek — az egyházi alkotmányunkban »intézeti lelkész«-nek nevezett lelkész hivatali hatáskörével és jogállásával majdnem azonos. Dogmatikus sérelem nélkül foglalható el tehát olyan álláspont is, hogy a püspöknek ugyan el kell foglalni lelkészi állást az egyházkerületben, de ennek nem szükséges okvetlenül gyülekezeti lelkipásztori állásnak lenni, hanem elegendő ha az egyházkerület, — mint egy elméletileg és gyakorlatilag is elképzelt nagy gyülekezet, — a püspököt az intézeti lelkész analógiájára egyházkerületi lelkészi állásban alkalmazza. A gyakorlati megoldás úgyis az, hogy a püspök-lelkész illetményeit az egyházkerület vállalja magára, másrészt a tényleges helyzet is az, hogy a püspök-lelkész bármennyire is egy gyülekezet lelkipásztora, a gyülekezeti lelkipásztori tevékenység körében alig fejthet ki legcsekélyebb munkásságot is, mivel ebben a püspöki hivatallal járó sokfajta és számtalan kötelessége megakadályozza. Minthogy az élet úgysem akceptálta a törvénynek azt a rendelkezését, hogy a püspöknek gyülekezeti lelkipásztornak is