Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942
1942. október - Oldalszámok - m01_3
- 3 — Igaz örömmel jelentem, hogy Kormányzó úr KitünŐfóméltósága dr. Szilassy Béla egyházkerületi fő- ütések, gondnok úrnak a Magyar Érdemrend Középke- személyresztjét adományozta; dr. Nagy Béla egyházme- valtozaso kgyei gondnok úr vitézzé avattatott; Csizmadia Károly mosornmagyaróvári lelkipásztort a hitélet és társadalmi élet szolgálatában szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével-, Szabó S. Zsigmond, Szabó Zsigmond, Szabó István, Kovács Sebestyén József lelkipásztorokat, dr. Kersék János egyházmegyei ügyészt, Varga László pápai ref. gimnáziumi tanárt és Kömley László ig.-tanítót a Nemzetvédelmi Kereszttel tüntette ki a Kormányzó ür. Köszöntsük a kitüntetetteket mélyen érzett hittestvéri szeretettel. Az egyházkerületi közgyűlés által rám ruházott jogkörben, az esperes urak előterjesztésére igazgatói címmel ruháztam fel és erről kinevezési okiratb&n értesítettem Rudolf László patai-, Márkus Sándor hetesi-, Gyulai Sándor nagybajomi-, Szelle Géza felsőgelléri-, Györffy Lajos negyedi-, Tóth Sándorné szül. Prekopa Adél nagymadi-, vitéz Gábos Béla nádasdladányi-, Molnár Gyula magyaralmási-, Nemes Sándorné szül. Biró Piroska székesfehérvári-, Kiss László kömlődi- és Szabó József kiráíyszentistváni tanítókat, illetve tanítónőket. A kitüntetések szíves tudomásulvételét kérem. A tiszáninneni református egyházkerület Istenben boldogult Farkas István helyébe nagy egyértelműséggel megválasztotta püspökének dr. Enyedy Andor miskolci lelkipásztor urat s tisztségébe a folyó évi február hó 20-án Miskolcon ünnepélyesen felszentelte és beiktatta. Az egyházi közéletünk terén eddig is becses szolgálatot végzett új püspököt köszöntsük atyafiságos szeretettel és azzal a bizonyossággal, hogy nála a tiszáninneni egyházkerület hajójának kormányrúd ja a viharos időkben is jó kezekben van. Aki a több szolgálatra elhívta, az Ürnak gondviselő szeretetébe, megsegítő hatalmas erejébe kérjük imádságunkban őt is, egyházkerületét is. A dunáninneni evangélikus egyházkerület D. Kovács Sándor helyébe Kardos Gyula balassagyarmati főesperes urat püspöknek, dr. sztranyavai Sztranyavszky Sándor helyett draskóci és laszkári Laszkáry Gyula urat egyházkerületi felügyelőnek megválasztotta, s méltóságukba a folyó évi október hó 1. napján Balassagyarmaton tartott évi rendes közgyűlésében beiktatta. A testvéri egyházkerület két vezető férfiát az új, magas munkaterén szeretettel és mély tisztelettel köszöntjük azon reményben, hogy a két egyházkerület között eddig is fennállott í*