Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942

1942. október - Oldalszámok - m01_9

— 9 dozattal is, egész az önfeláldozásig. Ebben pedig nekünk, lelkészeknek és tanítóknak kell elől járnunk, kiket Isten az Ő magyar nyájának gondviselésére elhívott. Kötelesek vagyunk gondot viselni az egész nyájról, melyben Isten vigyázókká tett, hogy egy is azok közül el ne vesszen, — de különösen féltő szeretettel vegyük körül a hadbavonultakat és az értük aggódó lelkeket. Minden esperesi jelentés meleg, emelkedett hangon ír erről az elköteleztetésről, s e jelentések alapján bizonyosan minden egyházmegye meg is hozta megfelelő határozatát. Az egyetemes konvent elnöki tanácsa pedig részletes utasításokat tartalmazó körlevelet bocsát ki a magyarországi református egyház vala<mennyi presbitériumához és lelkipásztorához a hadbavonult egyháztagok és hozzájuk tartozóik pásztori gondozásáról. Ehhez a körlevélhez alig lehet hozzátenni valóm, — legfeljebb a vesztes lelkek jogos érzékenységére hivatkozó azon figyelmeztetés, hogy ha hősi halottakat hirdetünk ki és búcsúztatunk a templomi szószéken, ez a kihirdetés és búcsúztatás vagy méltatás, nagyon ritka, rendkívüli eseteket kivéve, egyező, vagy nagyon kevéssé eltérő szövegezéssel történjék, hogy a megkülönböztetés a kevésbbé méltatottak hozzátartozóinak lelkében fájdalmas érzést, elkeseredést ne váltson ki. A halálban az áldozat is ugyanaz, a veszteség is ugyanaz; a megkülönböztető megítélést bízzuk az igazságos Bíróra. A folyó évi április hó 9-re összehívott országos zsinat nagy örömmel ünnepelte a délvidéki területek egy részének visszacsatolását az anyaország testéhez és felhatalmazta a dunamelléki egyházkerületet a visszacsatolt német egyházmegye jogi helyzetének rendezésére. Ami a rendezésre adott felhatalmazásban a magyar református szívnek és léleknek szokatlan, reménységem van, hogy az idő hamarosan helyesbíteni fogja azt. Ugyanezen zsinat bizonyos ügyek elintézésére megszervezte a zsinati tanácsot (1942 VII. tc.). Gróf Bethlen Béla dr., Szolnok-Doboka vármegye főispánja, ref. egyházmegyei gondnok megkeresést intézett hozzám, melyben jelentette, hogy a négy egyházkerületben 360 olyan, jórészben eloláhosodott szórványgyermek nyári elhelyezését tervezi, kik az 1941—42. tanévben a vármegye magyar iskoláiba jártak ugyan, de félő, hogy ha szülőföldjükre visszatérnek, az oláh környezetben ismét csak elfelejtik a magyar szót, elvesztik a beléjük csepegtetett magyar érzést. Tájékoztatott arról a mi dunántúli szerény viszonyaink szerint is hihetetlen nyomorúságról, mit otthonukban ezeknek a gyermekeknek elszenvedniük