Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1941

1941. november - Oldalszámok - 191

- 191 ­13. Ólé Sándor főiskolai lelkészi gondnok az iránt kereste meg püspök urat 1941. évi július hó 25-én kelt iratával, hogv az egyházkerületi elnökség pápai nőnevelő-intézetünk elnéptelene­désének megakadályozása végett tegyen előterjesztést a vallás­és közoktatásügyi miniszter úrhoz oly rendelet kiadását kérve, mellyel hatályon kívül helyezi azt a rendeletet, mely leány­liceumunk 1940—41. tanévben végzett harmad osztályú növen­dékeit az 1941—42. tanévtől kezdődően tanítóképzős növen­dékeknek nyilvánította. Ha ez állami érdekből nem lehetséges, akkor az iránt volna a miniszter úr megkeresendő, hogy ne le­gyen kivétel, illetve feloldás a rendelet hatálya alól. Vagy ha erre is egészen különleges oka van a minisztériumnak, akkor legyen kegyes olyan pótrendeletet kiadni, amely megtiltja erre a két átmeneti esztendőre egyik líceumból a másikba való át­menetelt. Egyházkerületi tanács az utóbbi időben örvendetes fejlődésnek indult leányliceumunk további fokozottabb fejlődése érdekében felkéri egyházkerületi elnökséget, hogy kegyeskedjék megkeresni a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter urat az iránt, hogy a szóban lévő 55.600/ 1941. sz. rendeletét kegyeskedjék a pápai ref. leány;­liceummal kapcsolatban is hatályon kívül helyezni és lehetővé tenni, hogy a líceum harmadik osztályát vég­zett növendékek érettségi vizsgát tehessenek. Az egyetemes konventre pedig felír, hogy szí­veskedjék megkeresni a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter urat egységes intézkedés megtételére, hogy a miniszteri rendelet hatálya alól vagy vétessenek ki líceumaink, vagy ne legyen egyáltalán feloldás s egy­ben kegyeskedjék a miniszter úr olyiránvú pótrende­letet kiadni, mely megtiltja erre a két évre, melyekre a miniszteri rendelet egyes líceumokban felfüggesztette az érettségi vizsgát, egyik líceumból a másik líceumba átmenetelt. 14. A komáromi egyházmegye esperese felterjeszti a kis­újfalui lelkipásztornak, mint a kiskoszmályi Béthel árvaház és a komáromi Timótheus árvaház igazgatójának kérvényét, mely­ben ezen árvaházakban alkalmazott segédlelkészek részére »fi­zetési államsegély« folyósítását kéri egyetemes konventtől. Egyházkerületi tanács a kérelmet mély tisztelettel ajánlja az egyetemes konvent kegyes jóindulatába. 15. A mezőföldi egyházmegye esperese felterjeszti a székes­fehérvári református egyházközség új adókulcs megállapítására

Next

/
Thumbnails
Contents