Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1941

1941. november - Oldalszámok - m01_2

— 2 —• részről eleinte nagy örömmel fogadták, későbben mégis erős bizalmatlanság és kételkedés tárgya lett, mert nem a fejedelem és nemzet együttes alkotása volt s mert szöges ellentétben állt a magyar protestántizmus alapelvével, az önkormányzaton nyugvó egyházalkotmánnyal, mellyel, valamint minden más autonómiával szemben II. József világnézete kiegyenlíthetet­len ellentétben volt. Ezt az önkormányzatot biztosította az 1791. évi XXVI. tc., kapcsolatban az iskolai és oktatásügy független­ségével az országos tanterv és királyi felügyelet korlátai között, s minden fogyatkozása és rendelkezéseinek sérelmes volta mel­lett is méltó, hogy nagy hálával emlékezzünk meg Istennek ebben megnyilvánult kegyelméről s azokról is, kik ennek létre­hozásában Istennek méltó eszközei voltak és legnagyobb ré­szükben nem is tartoztak a protestáns egyházak tagjai közé. Nagy tanulságot meríthetünk ebből mi, a magyar mának gyer­mekei is ez ítéletes időkben, mikor szinte napról-napra bizonyo­sabbá válik, hogy a világrengés rettenetes viharában csak azok a népek és országok állhatnak meg rendületlenül, melyek a szó szoros értelmében való nemzeti egység sziklájává tömörülnek. Az emlékezés másik nagy ünnepe gróf Széchenyi István születésének 150. évfordulójához fűződik. Mult évi rendes köz­gyűlésünk, az elnöki megnyitóval kapcsolatban, 5. jegyzői­könyvi pont alatt már felhívta a minden fokú iskolák igazga­tóit és tanerőit, úgyszintén az egyházközségeket is ünnepélyek rendezésére, hogy Széchenyi István halhatatlan egyénisége és mindaz, amit a magyar jövendőért tett és átélt, emlékezetbe hozassék. E rendelkezés következtében a folyó év január hó 19-én 5907/1940. szám alatt már megtettem a szükséges intéz­kedést. Nincs kétségem afelől, hogy e rendelkezésnek minden egyházközségünk és minden iskolánk eleget tett és a Dunántúl egész református közönsége belekapcsolódott amaz ünnepi egy­ségbe, mely a legnagyobb magyar áldott emlékének nemcsak hódolt, hanem ösztönzést, indítást is merített azoknak a nemzet­boldogító eszméknek és törekvéseknek megvalósítására, nem­zeti életünk talajába maradéktalanul beültetésébe, melyek ő tőle nagy és szent örökségül ránk maradtak. Hogy mindnyájan Isten napszámosai legyünk. Hogy ne legyen szívünknek más vágya, minthogy a magyar nemzet és annak kebelében magyar egyházunk szellemi és anyagi boldogságát, előhaladását tőlünk telhetően előmozdítsuk. Hogy felebarátainkat szolgáljuk, a ter­mészet ajándékait bölcsen használjuk, mert ez annyi, mint Istent tisztelni és az ő szavát megfogadni. Törekedjünk arra, hogy egy magyar ember se legyen kenyér és ruházat nélkül, fedél

Next

/
Thumbnails
Contents