Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1941

1941. november - Oldalszámok - m01_2

— 2 —• részről eleinte nagy örömmel fogadták, későbben mégis erős bizalmatlanság és kételkedés tárgya lett, mert nem a fejedelem és nemzet együttes alkotása volt s mert szöges ellentétben állt a magyar protestántizmus alapelvével, az önkormányzaton nyugvó egyházalkotmánnyal, mellyel, valamint minden más autonómiával szemben II. József világnézete kiegyenlíthetetlen ellentétben volt. Ezt az önkormányzatot biztosította az 1791. évi XXVI. tc., kapcsolatban az iskolai és oktatásügy függetlenségével az országos tanterv és királyi felügyelet korlátai között, s minden fogyatkozása és rendelkezéseinek sérelmes volta mellett is méltó, hogy nagy hálával emlékezzünk meg Istennek ebben megnyilvánult kegyelméről s azokról is, kik ennek létrehozásában Istennek méltó eszközei voltak és legnagyobb részükben nem is tartoztak a protestáns egyházak tagjai közé. Nagy tanulságot meríthetünk ebből mi, a magyar mának gyermekei is ez ítéletes időkben, mikor szinte napról-napra bizonyosabbá válik, hogy a világrengés rettenetes viharában csak azok a népek és országok állhatnak meg rendületlenül, melyek a szó szoros értelmében való nemzeti egység sziklájává tömörülnek. Az emlékezés másik nagy ünnepe gróf Széchenyi István születésének 150. évfordulójához fűződik. Mult évi rendes közgyűlésünk, az elnöki megnyitóval kapcsolatban, 5. jegyzőikönyvi pont alatt már felhívta a minden fokú iskolák igazgatóit és tanerőit, úgyszintén az egyházközségeket is ünnepélyek rendezésére, hogy Széchenyi István halhatatlan egyénisége és mindaz, amit a magyar jövendőért tett és átélt, emlékezetbe hozassék. E rendelkezés következtében a folyó év január hó 19-én 5907/1940. szám alatt már megtettem a szükséges intézkedést. Nincs kétségem afelől, hogy e rendelkezésnek minden egyházközségünk és minden iskolánk eleget tett és a Dunántúl egész református közönsége belekapcsolódott amaz ünnepi egységbe, mely a legnagyobb magyar áldott emlékének nemcsak hódolt, hanem ösztönzést, indítást is merített azoknak a nemzetboldogító eszméknek és törekvéseknek megvalósítására, nemzeti életünk talajába maradéktalanul beültetésébe, melyek ő tőle nagy és szent örökségül ránk maradtak. Hogy mindnyájan Isten napszámosai legyünk. Hogy ne legyen szívünknek más vágya, minthogy a magyar nemzet és annak kebelében magyar egyházunk szellemi és anyagi boldogságát, előhaladását tőlünk telhetően előmozdítsuk. Hogy felebarátainkat szolgáljuk, a természet ajándékait bölcsen használjuk, mert ez annyi, mint Istent tisztelni és az ő szavát megfogadni. Törekedjünk arra, hogy egy magyar ember se legyen kenyér és ruházat nélkül, fedél