Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. november - Oldalszámok - m01_9

— 9 -a kultuszminisztérium ígéretét bírja. Egyes súlyos esetekben ez is bizonyos könnyítést jelent, de az általánosan megnövekedett közterhek, a megnehezült gazdasági viszonyok immár múlhatatlanul szükségessé teszik adócsökkentési segélyeink teljes mértékben leendő folyósítását«. Lássunk ebben a kérdésben egészen tisztán. Államkormányunk programmjának egyik sarkalatos s tán legtöbbször hangoztatott tétele a kisemberek megsegítése, azok életszintjének emelése. A református egyházközségek adósegélye, amellett, hogy régi, nagyon régi tartozás, mondjuk államadósság részleges törlesztése is, — ezt a célt, a kisemberek istápolását szolgálja. Az adósegély fundamentuma az állami közigazgatás szervei által összeállított ú. n. normálköltségvetés volt. Ennek a szükséglet oldala felölelte az egyházközség akkori minden tényleges, okmányokkal igazolt kiadását; fedezet oldalára felvették az egyházközségi vagyon jövedelmeit, a megállapított országos kulcs szerint kivethető egyházi adókból befolyó összegeket s ha a költségvetés két oldala egyensúlyban volt, az egyházközség nem kapott adósegélyt, — a fedezeti hiányt pedig a szigorúan kiegyenlítő évi adósegély összege pótolta. Ennek az összegnek a leszállítása akkora hiányt jelent már hosszú évek óta az egyházközségek háztartásában, amekkora a leszállítás összege, — ha ugyan az elkerülhető újabb vagy magasabb kiadási tételek meg nem duzzasztották azt. Pedig ugyancsak duzzasztották. Ezt pedig ideig-óráig el lehetett tüntetni jogos igények leszállításával, tatarozások mellőzésével, egyházi és iskolai adók emelésével, újabban a kultuszkormány minden tiszteletreméltó jóindulatából a legkirívóbb szakadások foltozgatására is alig elég alamizsnaszerű rendkívüli segélyek nyújtásával, — de ez így nem tarthat tovább. Intézményesen kell itt segíteni, nem is segíteni, csak beváltani az adóslevelet. Még pedig inkább ma, mint holnap, mert holnapután már félő, hogy későn lesz. Nem szabad bevárni, míg a mi kis embereink, becsületes egyháztagjaink, jobb sorsra méltó iskolafenntartó egyházközségeink végképpen összeroppannak. A földről sokkal nehezebb lesz őket felemelni. Még kevésbbé engedhető meg, hogy szélső politikai és társadalmi irányzatok prédáiul vettessenek, — pedig úgy tudom, igéret itt van ám szám feletti és csillagokat verő. Közgyűlésünk e tárgyban 149/1939. jkvi szám alatt felterjesztést intézett az egyetemes Konventhez, az pedig 394/1940. szám alatt megbízta elnökségét hathatós közbenjárással, illetve javaslattétellel az államkormánynál. Nincs kétségem a felől, hogy konventi elnökségünk el is intézte a rábízott feladatot és