Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940
1940. november - Oldalszámok - 97
— 97 -zése után iratai az egyházi főhatóság részéről az államsegély elnyerése céljából újból felterjesztettek. Egyházkerületi közgyűlés a nevezett tanárok képesítésének a tanítónőképző-intézet és líceumra való kiterjesztését, illetőleg az előírt képesítés megszerzését megnyugvással veszi tudomásul, s további munkájukra is Isten áldását kéri. 143. Tanítónőképző-intézet igazgatója főiskolai igazgatótanács útján jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 148.338/1940./IX. ü. o. számú átiratában Püspök urat arról értesítette, hogy a pápai ref. tanítónőképző-intézet részére 1551 P értékű tornaeszközt megrendelt. A torna-eszközök szeptember elején hiánytalanul megérkeztek. Az értékes tornaeszközök kiutalása összefügg Kócza Géza tanügyi tanácsos, testnevelési felügyelő mult évi hivatalos látogatásával, aki akkor az igazgató előterjesztésére feljegyezte a hiányokat, azokat ennek a kiutalásnak kieszközlésével megszüntette. Egyházkerületi közgyűlés örömmel veszi tudomásul a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr értékes adományáról szóló jelentést; a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak és Kócza Géza tanügyi tanácsos úrnak köszönetét fejezi ki az értékes tornaszerekért. 144. Főiskolai igazgatótanács bemutatja a tanítónőképzőintézetben és leányliceumban 1940 február 8—10. napjain dr. Sinkovits Dániel tanulmányi szakelőadó által a tankerületi kir. főigazgató megbízásából végzett iskolalátogatásról felvett jegyzőkönyvet. Egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, a jegyzőkönyvben foglalt pedagógiai észrevételeket alkalmazkodás céljából a tanítónőképző-intézet és liceum tanári testületének figyelmébe ajánlja. 145. Főiskolai igazgatótanács bemutatja a dunántúli ref. püspöki hivatalban 1940. évi október hó 7-én felvett jegyzőkönyvet, mely szerint Medgyasszay Vince püspök előtt Gál Tinka, Papp Éva, Pécsvárady Jolán líceumi és tanítónőképzőintézeti próbaszolgálatot teljesítő segélydíjas tanárok és Rácz Rózsa gyakorló iskolai ideiglenes helyettes tanítónő a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 2000/1940. Eln. számú rendeletében előírt fogadalmat letette. Tudomásul szolgál. 14(i. Főiskolai igazgatótanács jelenti, hogy az igazgatótanács elnöksége 151 fg/1940. szám alatt Kiss Sándor theol. magántanárt a református leányliceumnál és tanítónőképző-inté-