Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940
1940. november - Oldalszámok - 94
- 94 veles énektanárral töltessék be és az énektanár tagja legyen a Nem állami Tanárok Országos Nyugdíjintézetének. Egyházkerületi közgyűlés a maga részéről is kívánatosnak tartja ennek megvalósítását annyival inkább, mert a pápai gimnáziumban úgy is okleveles énektanár működik és mindenképen kívánatos volna ennek a Nem állami Tanárok Országos Nyugdíjintézetéhe való felvétele. Felkéri tehát az egyetemes konventet a szükséges lépések megtételére az iránt, hogy az okleveles énektanárok felvétessenek a Nem Állami Tanszemélyzet Országos Nyugdíjintézetébe. 134. Főiskolai igazgatótanács pártolólag előterjeszti Kiss László kereskedelmi tagozatbeli tanár kérvényét, rendes tanárrá való megválasztása érdekében, és pedig úgy, hogy addig, míg az állam el nem ismeri őt rendes tanárnak, a különbözetet az iskolafenntartó viselje. Mivel Kiss László minden tekintetben megfelel a kívánalmaknak, ajánlja a kérés teljesítését, mert Kiss László, aki a kereskedelmi tagozatnak egyetlen kereskedelmi képesítésű tanára, el tudna helyezkedni másutt is, és már a mult iskolai évben is visszautasított egy állami kinevezést, hogy itt maradhasson. Ha pedig Kiss László elmenne, akkor a mostani állapot szerint a kereskedelmi tagozatnak egyetlen képesített tanára sem maradna, ami teljességgel lehetetlen. Egyházkerületi közgyűlés Kiss László kereskedelmi középiskolai B szakos tanárnak az igazgatótanács javaslatára a rendes tanári címet megadja és felkéri az egyházkerületi elnökséget, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnál a kereskedelmi tagozat részére a fizetéskiegészítő államsegély folyósítása iránt eljárni szíveskedjék, hogy Kiss Lászlónak rendes tanári fizetéssel egyenlő javadalmat adhasson az egyházkerület. 135. Főiskolai igazgatótanács elnöksége javasolja egyházkerületi közgyűlésnek, hogy Ördögh László gimnáziumi h. tanárt, kinek részére a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr jelen közgyűlés 112. számú jegyzőkönyvi pontja szerint már kiutalta a h. tanári fizetéskiegészítő államsegélyt, az egyházkerületi közgyűlés rendes tanárrá válassza meg a László Géza eltávozásával megüresedett mennyiségtan-természettani tanszékre. Ehhez a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elvi hozzájárulása már meg van. Egyházkerületi közgyűlés a főiskolai igazgatóta-