Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939

1939. október - Oldalszámok - 138

— 138 — Halka Sándor, Huszár Aladár, Bakó Lajos, Nagy István egy­házkerületi tanácstagok. Egyházkerületi tanács a távolmaradásokat igazolt­nak elfogadta. 5. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok úr mélységes szomorúsággal jelenti, hogy dr. Darányi Kálmán főiskolai vi­lági gondnok úr gyengélkedése, melyről az egyházkerületi ta­nács több tagjának már előzőleg tudomása volt, komolyabb betegség jellegét öltötte, ami megakadályozza a gyűlésen való megjelenésben is. Teljes a meggyőződése, hogy dr. Darányi Kálmán főiskolai világi gondnok úr bölcseségére és tapasz­talataira egyházkerületünk és főiskolánk ügyeinek intézésében évtizedek során szükség lesz és reméli, hogy az a nagy megpró­báltatás, mely az egyházkerületi tanácsra hárul azzal, hogy dr. Darányi Kálmán jelenlétét és a tanácskozásokban való bölcs részvételét nélkülözni kénytelen, csak muló megpróbáltatás, azért azzal az őszinte szívből jövő kívánsággal, hogy a min­denható Isten adja vissza dr. Darányi Kálmán főiskolai világi gondnok úr egészségét és erejét, javasolja, hogy az egyházke­rületi tanács ezeket az érzéseket jelen ülésének jegyzőkönyvé­ben juttassa kifejezésre és kérje fel püspök urat arra, hogy eze­ket dr. Darányi Kálmán Ö Nagyméltóságának megfelelő for­mában tudomására adni szíveskedjék. Egyházkerületi tanács őszinte sajnálattal értesül dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok úr bejelen­téséből dr. Darányi Kálmán főiskolai világi gondnok úr betegségéről. Mindenben osztva az elnöki jelentés­ben foglaltakat, buzgó lélekkel kéri mennyei jó Atyán­kat, hogy nagy kegyelmessége szerint állítsa helyre a főiskolai vilíági gondnok úr drága egészségét^ hogy mindig hálásan tapasztalt nagy odaadásával és böl­cseségével a jövőben is szolgálhassa és irányíthassa egyházkerületünk és főiskolánk ügyeit. Püspök urat pedig felkéri, hogy az egyházkerületi tanács meleg érzéseit és jó kívánságait dr. Darányi Kálmán főis­kolai világi gondnok úrral megfelelő formában közölni szíveskedjék. 6. A pápai egyházmegyei tanács felterjeszti 1939. évi ápri­lis hó 25-én tartott gyűlése jegyzőkönyvének 2. számú kivona­tával Balla Dezső kupi lelkipásztor kellően felszerelt kérvényét, melyben a IX. tc. 9. §-a b) pontja alapján 1940. évi március, hó 1-től kezdődő hatállyal nyugdíjazását kéri. Az egyházmegyei

Next

/
Thumbnails
Contents