Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939

1939. február - Oldalszámok - 11

— 11 — 20 esztendei keserves rabság és a kényszerű külön szervezkedés megszűnésével jelen közgyűlésünkön megjelenhetett a volt szlovenszkói dunáninneni egy­házkerület püspöke, aki magával hozza az összes vissza­tért gyülekezetek hűséges szeretetét és az Úrban ör­vendező lelkük bizonyságtevő erejét, a viharban meg­edzettek meg nem torpanó akarását és tettekben meg­bizonyosodó hitét. Amidőn atyafiságos szeretettel és igaz nagyrabecsüléssel köszönti Sörös Béla püspök urat a megjelenésben közéleti elfoglaltsága miatt aka­dályozott elnöktársával együtt és rajtuk keresztül az összes visszatért egyházközségek magyarságukban és református hitükben rendületlenül megálló hiveit, fáj­dalommal gondol a mindkét egyházmegyéből lesza­kított és Szlovákiában maradt egyházközségeinkre, azoknak még több szenvedés és zaklatás elé néző hí­veire, őket szeretetéről biztosítva, megszűnés nélkül imádkozik és küzd, hogy ők is részesei lehessenek a teljes egészében helyreálló dunántúli egyházkerület gondoskodó szeretetének, fi. Távolmaradásukat bejelentették és igazolni kérik: dr. Hegedűs Lóránt, Nagy István, dr. Szász Károly, dr. Darányi Kálmán, Batta Béla, dr. Fekete Imre, Izsák Aladár, Balázs Jó­zsef, Simon Sándor, dr. Kovács Gyula, Fáy István, gróf Teleki Béla, dr. Magay Ferenc, Huszár Aladár, dr. László Sándor, dr. Baranyay Ferenc, Thaly Dezső, Keresztes Gyula, dr. Szi­lassy Béla, dr. Cseresnyés József, dr. Juhász Jenő, dr. Kenessey Pongrácz, Kovács Nagy Ferenc, Konkoly Thege Miklós. Egyházkerületi közgyűlés a bejelentéseket tudo­másul veszi és a távolmaradásokat igazoltnak elfo­gadja. 7. A zsinati képviselők választásának lebonyolítására kikül­dött szavazatbontó bizottság beterjeszti 1939. évi február hó 8—9. napjain felvett jegyzőkönyvét, mely szerint a bizottság a szavazatoknak az egész egyházkerületben azonos elbírálása végett megállapította a barsi és komáromi egyházmegyék egy­házközségei szavazatainak számértékét. E szerint a barsi egy­házmegye — bori egyházközség kivételével — egyházközségei­nek szavazatai 58 számértéket képviselnek, a komáromi egyház­megye egyházközségeinek szavazatai 85-öt. Egyben a bizottság előterjesztést tesz egyházkerületi közgyűlésnek az egyes egy­házközségek szavazatai számértékének végleges megállapítására. Egyházkerületi közgyűlés a szavazatbontó bízott-

Next

/
Thumbnails
Contents