Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1938
1938. október - Oldalszámok - 26
— 26 — terem megépítését a mai tornaterem fölé új terem építésével. Ennek költsége az ide csatolt terv és költségvetés szerint mintegy 19.000 P. 4. Bizottság a főiskolai (tehát nem csupán gimnáziumi) internátus megvalósíthatása végett felkéri Szűcs Dezső gimn. tanár, internátusi felügyelőt, hogy sziveskedjék a városnak valamely megfelelő részén alkalmas telket keresni, mely meg volna vásárolható és a rajta létesítendő internátusi építkezések approximativ költségvetését elkészíttetni, jelentését az építési tervvel ,és költségvetéssel az egyházkerületi elnökségnek bemutatni. Az egyházker. elnökséget pedig felkéri, hogy ezeket a jelen jegyzőkönyvhöz csatolva, az egyházker. közgyűlés elé terjeszteni kegyeskedjék. 5. Dr. Balogh Jenő egyházker. főgondnok és dr. Darányi Kálmán főisk. világi gondnok urakat felkéri, hogy kegyeskedjenek már előzetesen is eljárni a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban és tájékozódni, hogy mekkora államsegélyre lehet reményünk több költségvetési évre elosztottan, ami módot nyújtana kölcsön felvételére az építkezések eszközölhetése végett. B) Amennyiben ezek az építkezések az itt javasolt formában bármi okból nem volnának megvalósíthatók, a bizottság célravezetőnek és megvalósítandónak tartja a főiskola épületének Jókai-utcai szárnyából a theol. akadémia és a könyvtár kitelepítését és az így felszabaduló helyiségeknek a gimnáziumhoz való csatolását, ami lehetővé teszi a gyakorlati irányú gazdasági középiskola kereskedelmi tagozatának bevezetését. II. Ugyanezen bizottság tárgyalta a nőnevelő-intézetnél a tanítói liceum és akadémia beállítása folytán szükségessé vált építkezések ügyét a tanári kar tervezése alapján. A tájékoztató költségvetés szerint a felső udvari egyemeletes szárny fölé I., II. és III. emelet ráépítése 185.280 pengőt tenne ki. A jegyzőkönyvben a bizottság a tanári kar javaslatát és a költségvetéseket az egyházkerületi közgyűlés szíves figyelmébe ajánlja, azzal, hogy azokra más fedezetet, mint az államtól nyerendő építési segélyt, megjelölni nem tud. Az egyházkerületi közgyűlés a főiskolai átalakulás tárgyában kimondja, hogy a gyakorlati irányú gazdasági középiskola kereskedelmi tagozatát, a gimnázium négy felső osztályának párhuzamosításával megvalósítja s az e végre szükséges építkezést, ha arra megfelelő államsegélyt nyer, végrehajtja. Elsősorban kiépítendőnek nyilvánítja a kollégiumi épület főiskolai utcai szárnyát, a tervezett, légvédelmi