Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1938

1938. október - Oldalszámok - m01_13

— 13 — amit itt leirtam, mind az elmúlt év ünnepségeihez fűzött pár megjegyzésem nem akar bírálat, vád, vagy szemrehányás lenni s éppen nem célozza azt, hogy szeretetlenséget, vagy bizalmatlanságot ébresszen, vagy tápláljon hittestvéreimben. De azért adott Isten szemet, hogy lássunk, fület, hogy halljunk, józan értelemnek lelkét, hogy keressük azokat, melyek békességünkre valók. Hogy okos önbirálattal, a viszonyok bölcs mérlegelésével kerüljünk ez ítéletes időkben mindent — nemcsak a mi falainkon kivül, hanem azokon belül is, — melyek éket verhetnek magyar és magyar közé; hogy ne legyen itt se túlfűtött hatalmi vágy, se aggodalmaskodó féltékenység, hanem legyen meg a szenteknek amaz egyessége, melyről oly sokszor hitvallást teszünk s melyet oly sokszor elfelejtünk. Evangélikus magyar testvéreinkkel való jó viszonyunkat, pár, elszigetelt s csekély jelentőségű jelenségen kívül, nem zavarta semmi sem. Tántoríthatatlan hűség a magyar alkotmány, Államhoz magyar nemzeti tradíciók, magyar nemzeti vaJ

Ó y eszme iránt, áldozatos készség egv szebb magyar j " i •• j ' ' 'j. ' a ± i •• viszonyún*, jovendo kikuzdesere, a szétszórt csontok összegyűjtésére, a belső bajok meggyógyítására, — ez a mi államhoz való viszonyunk. Az államkormányhoz való viszonyunk pedig: minden szellemi és anyagi erőnk megfeszítésével és odaadásával közreműködés ama nagy célkitűzések megvalósításában, melyeket előbb a Darányi-, most pedig az Imrédv-kormány állított maga és a nemzet elé nagy magyar nemzeti programmul a honvédelem kifejlesztése, nehéz szociális kérdések megoldása, a gyermek- és családvédelem előtérbe helyezése, a nemzeti vagyon és jövedelem helyesebb megosztása, a gyakorlatibb irányú nevelés és tanítás módszeres bevezetése és alkalmazása, a benső, lelki egység útjának keresése és megtalálása által. Midőn ezeket irom, terhes viharfelhők száguldanak elő mindenfelől Európa és édes hazánk égboltozatára is. Nem tudom, hogy mikorra e sorok nyomdafestéket kapnak, nem hallatik-e a felhők mennydörgése, nem láttatik-e a sötét éjszakát pokoli fénnyel hasogató villámok cikázása. Bármit hozzon is a jövendő, mi ott leszünk e sokat szenvedett, sok vérveszteség által annyiszor megtizedelt magyar fajtánk igazainak védelmezői között; imádsággal, küzdőkészséggel, ha kell, önfeláldozással is. Szent hitem, hogy a Dunántúl református népe között még irmagul sem találkozik, ki a magyar nevet beszennyezné, a haza iránti kötelességét csak pillanatra is elfeledné, Isten adta nagy Vezérét és az ő táborkarát cserbenhagyná. Nincs nekünk helyünk a szél-