Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1938
1938. október - Oldalszámok - 133
— 133 delmi középiskolát a felsőbb osztályok párhuzamosításával megvalósítja és ehhez a nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr hozzájárulását kéri, melynek kieszközlésére az egyházkerületi elnökséget felkéri. Hogy a gazdasági középiskola már az 1939/40. tanévben megnyitható legyen, az ügy előkészítésére az egyházkerületi elnökség elnöklete alatt a főiskolai gondnokokból, az egyházkerületi számvevőkből, a pápai gimnázium igazgatójából és az egyházkerületi lelkészi főjegyzőből álló bizottságot kiküldi a további teendők elvégzésére. 6. A pápai nőnevelő-intézet igazgatósága beterjeszti a nőnevelő-intézetben a gimnáziummá, líceummá és tanítónőképző akadémiává átalakulással kapcsolatban szükségessé váló átalakításokról, építkezésekről és a rendelkezésre álló be nem épített férőhelyekről készített tervezetet és kimutatást. A tervezet nagy vonalakban megjelöli az ez idő szerint szükséges és a gimnáziummá, líceummá és tanítónőképző akadémiává átalakulás folytán szükségessé váló nagyobbszabásu, új építkezéseket. Gazdasági tanács Tóth Béla egyházkerületi mérnökkel elkészíttette a tervezett átalakítások költségvetését. 'Eszerint a felső udvari, jelenleg egyemeletes szárny fölé második emelet építése 33.760 pengő, az alsó udvari, jelenleg földszintes szárny fölé I., II., III. emelet építése 151.520 pengő költségbe kerülne. Gazdasági tanács elismeri ez építkezések szükségességét, megvalósításukat azonban attól teszi függővé, hogy a kultusz kormány hajlandó-e és mekkora összeggel az építési költségekhez hozzájárulni. Egyházkerületi tanács a tanítóképzésről szóló törvény értelmében kimondja a pápai tanítónőképzőintézetnek megfelelő átszervezését, vagyis az 1938/39. tanévben a tanítónőképző I. évfolyama helyett megnyitja a négy osztályú liceum első osztályát és a következő tanévekben fokozatosan a többi osztályokat, mig annak idején a tanítóképző akadémia első, majd második évfolyamát. Minthogy a líceumot négy osztályos gimnáziumi alsó tagozattal kapcsolatosan is lehet szervezni, egyházkerületi tanács felkéri az egyházkerületi elnökséget, hogy a pápai nőnevelő-intézet polgári leányiskolájának a törvény értelmében gimnáziummá átszervezése iránt a szükséges lépéseket a vallás- és közoktatás-