Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1937
1937. október - Oldalszámok - 50
- 50 — 05. Főiskolai ügyész jelenti, hogy néhai dr. Antal Géza püspök hagyatéki ügyében a létrejött egyességet Budapest Székesfőváros Árvaszéke jóváhagyta azzal a kikötéssel, hogy a kiskorúak örökrészét a Székesfőváros Árvaszékénél gyámpénztári letétbe kell helyezni. Az iratok még nem érkeztek vissza a kir. közjegyzőhöz és így az ügyet eddig befejezni nem lehetett. Aggályát fejezi ki a főiskolai ügyész úr aziránt, hogy a közalapítványi ügyigazgatóság nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy a hagyaték a pápai főiskolának adassék át bíróilag, hanem azt fogja kívánni, hogy dr. Antal Géza alapítványi néven alakítandó külön jogi személynek adassék az át és hogy így a hagyatéki ügyben még kiszámíthatatlan bonyodalmak keletkezhetnek. A főiskolai ügyész köszönetét nyilvánítja püspök urunknak azokért a fáradozásokért, amelyekkel mindent elkövetett olyan irányban, hogy a közalapítványi ügyigazgatóság beavatkozása mellőztessék. Egyházkerületi közgyűlés a főiskolai ügyész jelentését tudomásul veszi és kéri püspök urat arra, hogy fáradozását a közalapítványi kir. ügyigazgatóságnál folytatni méltóztassék. 06- Az egyházkerületi ügyész jelenti, hogy az egyházkerületi elnökség folyó év február 22-én hozzájárult a kerületi gazdasági tanács február 11-én hozott határozátához, amelyben elhatározta a tanács, hogy megvásárolja dr. Sebestyén Gyula ny. múzeumi igazgátónak a köveskáli határban fekvő 9 kat. hold 1006 D-ÖI területű részben szőlő, részben szántó ingatlanát 5000 P vételárért. Az ingatlan megvételét az a körülmény tette indokolttá, hogy ez az ingatlan közvetlen szomszédságában fekszik a néhai Kaszás Dezső által főiskolánkra alapítványul hagyott szőlő ingatlanoknak. A vétel folytán az okszerű szőlőgazdaság folytatása összefüggő nagyobb területen a gazdasági tanács véleménye szerint inkább biztosítva van, mint azon a kisebb Kaszásféle ingatlanon, amely egyedül a szakszerű kezelés költségeit nem birná el. Egyházkerületi közgyűlés az elnökség intézkedését tudomásul veszi és jóváhagyja. 07. Egyházkerületi ügyész jelentést tesz néhai Kőrössy Flóra volt mezőszentgyörgyi lakos alapítványa ügyében. A jelentés szerint a végrendeletet a törvényes örökösök egy része perrel támadta meg, ezért hagyatéki zárgondnokot kellett alkalmazni, majd a bíróság elutasította a törvényes örökösöket