Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1937

1937. október - Oldalszámok - 11

— 11 — valami magasabb hatalom minduntalan nem ment meg a hajótöréstől! ? Már régóta el volna temetve a legutolsó magyar, sőt gyenge létünk emlé­kezete is elsűlyesztve, ha életünk gyermekszakában felsőbb hatalom annyiszor nem nyújt segédkezet!" (Széchenyi Kelet Népe 41., 43. 1.) Az emlékezés évében az én lelkemből is a Mindenhatóhoz száll az imád­ság : amint több mint 900 év előtt „a buzgón hívő, mélyen áhítatos király, az első magyar lelki keresztyén" által (Révész Imre id. ért. 339. lap) elvezette a magyart a mi Urunk a Jézus Krisztus tanításaihoz — úgy könyörüljön most is ezen a nemzeten és vezesse azt a haladás, társadalompolitikai alko­tások terén, a széles néprétegek szolgálatában, a művelődés útján, a felemel­kedés ormaira; mindig előre és mindig felfelé! Ezzel a fohásszal a közgyűlést Isten nevében megnyitom. 3. Lelkészi főjegyző jelenti, hogy a közgyűlés alkotó tagjai egynegyed résznél nagyobb számban vannak jelen, ennek alap­ján a gyűlés határozatképességét egyházkerületi főgondnok úr megállapítja, a gyűlés jegyzőkönyvének vezetésére Győry Ele­mér egyházkerületi lelkészi főjegyzőt felhívja. Tudomásul szolgál. 4. Távolmaradásukat bejelentették és igazolni kérik: dr. Darányi Kálmán, dr. Szász Károly, dr. Lázár Andor, Miklós Géza, Kovács Gyula, dr. Bene Kálmán, Szenthe Kálmán, dr. Cseresnyés József, dr. Fekete Imre. Egyházkerületi közgyűlés a távolmaradásokat iga­zoltnak elfogadja. 5. Az őrségi egyházmegye jelenti, hogy az elhalálozás foly­tán megüresedett egyházmegyei gondnoki tisztségre az egyház­megye presbitériumai egyhangúlag Kovács Gyula nyug. tör­vényszéki tanácselnök, egyházmegyei tanácsbiró urat választot­ták meg. Ünnepélyes beiktatása folyó évi július hó 28-án tartott egyházmegyei közgyűlésen megtörtént. Egyházkerületi közgyűlés szeretettel köszönti Ko­vács Gyula egyházmegyei gondnok urat, egyházi köz­életünk régi kipróbált munkását és hűséges fiát új, szép megbízatásában és további működésére Isten gazdag áldását kéri. tí. Egyházmegyék bejelentik újonnan választott egyházker. képviselőiket; e szerint a belsősomogyi egyházmegye képviselői az 1937—39. évekre: Keresztes Gyula, B. Major János, Kovács József, Szabó Béla lelkészi rendes-, Batta Béla, Boros István dr., Magay Ferenc dr., László Sándor dr. világi rendes-, H. Nagy Sándor, Munkácsy Lajos, Benedek Sándor dr., Bükki

Next

/
Thumbnails
Contents