Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1936
1936. október - Oldalszámok - 73
Az egyházkerületi közgyűlés az 1935. évben hozott határozatának azt az indokát, hogy a gazdasági helyzetre való tekintettel a törvény teljes végrehajtása lehetetlennek látszik, ma sem tudja elhallgatni, ha az egyetemes konvent talál módot arra, hogy a nyugdíjintézet alapjai megfelelő módon növeltessenek és hogy ennek következtében nyugdíjintézetünk olyan helyzetbe kerülhessen, hogy a IX. tc.-ben szabályozott kötelezettségeinek eleget tenni tudjon, a maga részéről a legnagyobb örömmel fogja támogatni és helyeselni a IX. te. életbeléptetését. 112. Az egyetemes konvent 160/1936. számú határozatában ismerteti a m. kir. pénzügyminiszter úrnak 12.671 1935/VIII. sz. alatt a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz intézett átiratát, mely szerint a jövedelem- ás vagyonadó után semmiféle pótadót nem szabad kivetni. Kifejti továbbá a pénzügyminiszter, hogy ha az egyházközség az állami jövedelem- és vagyonadó után százalékos kulcs alkalmazásával szed egyházi adót, ezt az adót bárminek is minősíti az egyház, pénzügyi jogi értelemben ez másnak, mint pótadónak nem tekinthető, már pedig ennek kivetése a törvényben meghatározott tiltó rendelkezések alá esik. Az egyetemes konvent a pénzügyminiszter átiratából megállapítja, hogy a m. kir. pénzügyminiszter urat állandóan követett álláspontjának megváltoztatására ezúttal sem sikerült rábírni és ezért felhívja az egyházkerületeket, hogy egyházközségeiket utasítsák arra, hogy a jövőben jövedelem- és vagyonadó után egyházi adót ne vessenek ki, mert az ilymódon kivetett egyházi adó behajtásához az államkormány jogsegélyt nem nyújt. Egyházkerületi közgyűlés a konvent által kivánt utasítást az egyházkerület területén levő egyházközségeknek ezennel kiadja. 113. Az egyetemes konvent 164. számú határozatával közli a m. kir. belügyminiszter úrnak a templomok tűzbiztonsága érdekében kiadott 176.379/1935. VIII. számú rendeletének következő intézkedéseit: 1. A templomajtókat kulccsal bezárni nem szabad akkor, amikor ott a hívek tartózkodnak; 2. a templomok befogadó képességének megállapítása feltétlenül szükséges. Olyan ünnepélyes alkalmakkor, amikor oda a megállapítottnál nagyobbszámú közönséget bocsátanak be, feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy minden kijáratnál legyen olyan egyházközségi megbízott, aki szükség esetén az ajtó