Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. február - Oldalszámok - 4

- 4 dr. Baranyay Ferenc gazd. tanácselnök, dr. Molnár Imre egyházkerületi-, dr. Adorján Oyula föisk. ügyész, Faragó János középiskolai felügyelő; dr. Tóth Lajos, dr. Bene Kálmán, Fejes Zsigmond, Ritoók István, Varga Gyula tanintézeti képviselők; Császár Ede, vitéz Szalóky Lajos, Zsemlye Gyula, Kovács Dániel tanító-képviselők; Fazekas Mihály püspöki titkár. Mely alkalommal: 1. Medgyasszay Vince, hivatalára legidősebb esperes — egyházi elnök, az alábbi szivből jövő és szivekbe markoló, buzgó áhítattal hallgatott imát mondotta: Mint a megvert pásztor nyájának juhai, riadt szemmel tekintünk körül és keresünk Téged, mi Urunk Istenünk, ki, ha Ítélettel szólsz, megresz-í ketnek a sziklák, s a szikláknál nem egyszer keményebb emberszivek is. Parancsoltál a megoszlattatás angyalának, s az elragadta e kicsiny sereg éléről az egyik vezért, az öt talentomos szolgát, ki első volt a szolgálatiban mi közöttünk. E te szolgád boldog immár, m

lert szinről szinre látja a te dicsőségedet, a te orcád itt alant csak égő hittel siejthető ragyogását, jutalmát aratja annak, amit vetett a te szántóföldedben, testét pedig egy; új sirhalom alatt, mint eldajkáló édesanya, szelíden öleli át a szent hazai föld. Óh, de ez a kicsiny sirhalom nagy hegyek súlyával nehezedik a mi szivünkre, s lelkünk a jelen fájdalmában, a jövendő aggodalmában riadt szemmel keresi a vigasztalást és megtartást. Nemcsak keresi pedig, hanem meg is találja Tebenned, a te egyszülött Fiadban, — az evangélium által. Légv áldott ez örökkévaló evangéliumért, az igéért, mely erő ai erőtlenségben, enyhülés a fájdalomban, bizonyosság a kétségeskedésben. Igéd tanítja, hogy bár porba térünk is mii, embereknek fiai és velünk együtt minden mi dicsőségünk semmivé leszen, de a Te országod, a Te anyaszentegyházad örökkévaló, mert ama szegeletkövön fundáltatott, aki által lett minden, aki testté lett és lakozott mi közöttünk, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Igéd tanítja, hogy mi Isten mellett munkálkodó szolgák vagyunk, s a ránk bízott munkát el kell végeznünk, mig életnapunk fent ragyog, hogy megállhassunk ítélőszéked előtt, — nem a végzett munka érde'méért, hanem kegyelemből a Tégedet sem a veszteségben, sem a nyereségben soha meg nem tagadó erős hit által. E miunkiában, a Te országodnak, a Te anyaszentegyházadnak dolgaiban óhajtunk forgolódni most is. Add; nekünk a Lélek világosságát és erejét, hogy mindenekelőtt magunkat gyakorolván a kegyességben, viseljünk gondot a ránk bizott szent kö->