Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 1_18

— 18 -kodom felettébb én sem, mert az én magyar református egyházam is drágább Isten előtt a madárfióknál. De az esperesi jelentésekből, fájdalom, mást is olvashatunk. Hogy a gyülekezeti tagok »többszőr önző, személyi érdekektőr vezettetve, részekre szakadoznak, a gyülekezeti élet is pártharcok szinterévé lett«. Hogy egy gyülekezetben »a hivatalos személyeken kívül alig van mas a templomban és pedig nemcsak délután, de még délelőtt sem«. Hogy egy egyházmegyében »délután az ünnepeket és egy-két gyülekezetet kivéve, az anyaegyházközségben a legtöbb helyen nincs istenitisztelet«, mert »ilyen helyeken ősztől tavaszig terjedő időben lelkészeink leányegyházainkban tartanak ilyenkor vallásos délutánt, vagy istenitiszteletet«r Hogy még aki nem félti gyülekezeteink jövendőjét, a szerint is »a legnagyobb nyomorúság a hitnek válsága«, — s hogy az istenitiszteletek látogatása és az urvacsorával való élés ellen sok a kifogás, »mintha az isteni ingyen kegyelemből fakadó bünbocsánatra nem is volna szükség«. Hogy egy nagy egyházvidéken »az önásta sir egyre jobban szélesedik s tátongó szája felé rohamos léptekkel közeledik egy... úgy látszik, önmagát már halálra ítélt nép« s e bajnak valláserkölcsi okai is vannak. Hogy egy vidéken igen gyenge az egyházi élet. »Pedig egyházmegyénkben az a legistenáldottabb vidék.« Vagy talán ép azért! Hogy van egyházközség, »ahol a legtöbb vasárnapi, ünnepi harangszó pusztában elhaló hang« s »az egyik presbiter azzal érvelt: azért nem járunk templomba, mert nem érünk rá«) Ahol »fel-felhangzik a megtévesztő érvelés: hiszen ha nem járunk is templomba, azért szeretjük az egyházat, ragaszkodunk az egyházhoz és jó reformátusok vagyunk«. Hogy, egy panaszos levél rettenetes helyzetjelentése szerint, ugyanazon egyházvidéken »a presbitérium nagy része hónapokon, sőt esztendőkön keresztül feléje sem néz a templomnak, van olyan is, aki még kezemből nem vett urvacsorát, sőt három és fél év óta egyszer sem volt jelen gyülekezeti istenitiszteleten«. »Hallatlan fényűzéssel és versengéssel öltözködnek, 12—13 éves leányok arca, mint valami nagyvárosi mulató éjszakai hölgyeinek, úgy át van kendőzve. Szerencsétlennek érzi magát az az édesanya, aki a mindennapi iskola után leánya számára »vőlegénynek« nem kedveskedhet^., a halálozás 5—8, a születés 1—2, sőt egyse Az egyes családokban a gyermek és szülők között átkos civódás, engesztelhetetlen gyűlölség honol... Vannak olyan családok is, hol a családtagok, férfiak és nők állandóan mámorosak, mert 4—5 lélek évi 3—4 ezer liter x(noa<c bort fogyaszt el... a falu ablakokból, kapukból lesni szokta azokat, akik az istenitiszteletről hazafelé men-