Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935
1935. szeptember - Oldalszámok - 1_11
— 11 -Itt említem meg a szombathelyi anyaegyházközség végleges megalakulását s ezzel kapcsolatban azt, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a megfelelő kongrua-államsegélyt kiutalta s a lelkipásztori állomás be is töltetett. Lelkészi karunkból nyugálomba vonultak Jákóy Pál id, hajmáskéri és Barsi Sándor bokodi lelkipásztortestvéreink. Az istenországa építésében becsületes munkát végzett, az aggkor miatt munkaerőben immár meghanyatlott és megfáradt szolgáknak adja az ő Uruk, Királyuk a csendes, boldog, de sohasem tétlenségre kárhoztatott pihenésnek hosszú éveit. E ponttal kapcsolatban tisztelettel megemlékezem azon bensőségteljes ünneplésről, melyben a pápai egyházmegye részesítette gondnokságának 10-ik évfordulója alkalmával méltán szeretett és nagyrabecsült gondnokát, dr. Jókay-Ihász Miklós urat, ki gondnoki tisztét az akkor lehetetlen nyomorúságra jutott lelkészözvegyek és árvák nagyarányú megsegítésével kezdte meg s egyházmegyéje méltó hálájának kiérdemlésével folytatja mind e napig. — Legyen szabad még emlékezetbe hoznom közgyűlésünk három érdemes tagjának, Fejes Zsigmond igazgató úrnak a mi iskolánkban 30 éves, Pongrácz József dr. egyházkerületi tanácsbiró úr 25 éves tanári és Ólé Sándor egyházkerületi tanácsbirc úrnak szintén 25 éves lelkipásztori nagyértékü szolgálatukat. Tisztelettel javaslom, hogy a nagyobb tisztségre elhívott, vagy jubiláló tagtársaink s a nyugalmazott lelkésztestvérek iránti tiszteletünk és szeretetünk kinyilvánítását a gyűlés jegyzőkönyvébe felvenni s őket erről jegyzőkönyvi kivonat alakjában értesíteni méltóztassék. Más keresztyén felekezetekhez való viszo- F ei ekezetnyunk mult évi közgyűlésünk óta ismét alig vál- közi IV. tozott. Nem én állapítom meg, hanem a valóság, v,szo nyhogy Magyarországon a keresztyén felekezetek között nincs meg a kívánatos béke, legfeljebb olyan fegyverszünet-féle állapot, melyet olykor-olykor gyengébb, vagy erősebb harci zaj háborít meg. Minden keresztyén felekezet több reprezentánsa, konferenciája, értekezlete és gyűlése mindig a felekezeti békét hirdeti, de úgy látszik, mintha a felekezeti béke értelmezésében nagy volna az eltérés, — nehéz az egynevezőre hozás. Meglátszik ez annak a felekezetközi konferenciának az eredménytelenségéből is, melyet évekkel ezelőtt tartottak a magyar keresztyén felekezetek lelkészi jellegű vezető emberei az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter elnöklete alatt. — Az esztergomi hercegprímás úr, mindjárt kineveztetése után nagyon szép nyilatkozatot tett a juszticiával kapcsolatos paxról is, de ugyancsak őtőle