Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 1_6

- 6 hamvak nyugalmát sem háborítja meg és a hála méltó kifejezése is lesz az isteni kegyelem Kálvinban megnyilvánult erejéért és ajándékáért. ii Haiáio- A legközelebbi közgyűlésünk óta gazdag zások. aratása volt közöttünk a halálnak, hogy szegényebbé tegyen bennünket. A legnagyobb, még soká, nagyon soká fájó sebet az elmúlt esztendő utolsó napján mérte reánk felsőgelléri dr. Antal Géza püspökünk Alkotójához való visszatérése. Antal Géza emlékét megörökítette a felette elhangzott igehirdetés, elnöktársának a folyó évi február hó 1-én tartott rendkívüli közgyűlésünkön mondott tömör, de annál többet mondó emlékbeszéde, egyházi, társadalmi és politikai lapjaink, iskolai értesítőink elparentálása és méltatása, a kerületi közgyűlésünkkel kapcsolatos lelkészértekezleten elhangzott megemlékezés; jellegzetes egyéniségének alig van olyan oldala, amit az őt közelről ismerők illő világításba ne vontak volna már. Életének úgyszólván minden lapja nyitott könyv immár előttünk. Alakja, mint tanulónak és tanárnak, mint tudósnak és előadónak, mint politikai, közéleti férfiúnak és mint püspöknek szinte ércbe öntve áll. Én hadd emlékezzem meg róla, mint emberről. Közelebbi ismeretségünk mindössze öt éves, de azért elég volt a megismerésre. A legtöbben Antal Gézát zárkózott, eléggé rideg, sőt önző embernek tartották. Pedig vallásos lelke, meleg szive, mély kedélye volt. Valahányszor hivatalos ügyekben vendégül látott: minden reggel Bibliát olvasott és imádkozott a maga kis asztaltársaságával. Mindennapi munkájának ez volt a kezdete s alapja egyszersmind annak a tisztánlátásnak és óriási munkabírásnak, mely még a legnagyobb testi-lelki szenvedések között sem hagyta el. Még a halálát közvetlenül megelőző nap is magához kérte hűséges munkatársát kerületi ügyek elintézésére. Hogy hogyan érzett szolgatársai iránt, annak bizonyságául most már elmondhatom, hogy alig pár héttel elhalálozása előtt komoly és meghitt tárgyalást folytatott velem: ki lehet egyházkerületének az a 20—25 szegényebb sorsú lelkipásztora, kiknek jelentősebb összeget küldhetne karácsonyi ajándékul. Ez a terve akkor azon a félelmen hiusult meg: nem találkozik-e, aki lealázónak tartja a segélyezést; még inkább pedig, nem maradnak-e ki éppen a legjobban rászorultak. A tervet elhalasztotta, de el nem ejtette, későbben akarta, kellő tájékozódás után megvalósítani. A halál pontot tett a terv után. Egy nagy szenvedélye volt, melynek mindent alárendelt, ismeretséget, barátságot, még a vér kötelékeit is: pápai főiskolánknak mindenek felett való szeretete. Végrendelete minden hosszú