Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935
1935. szeptember - Oldalszámok - 59
— 59 — zados intézményeink, falusi kisiskoláink remegnek meg, zárják be kapuikat, s mellettük diadalmasan emelkednek fel a tőlünk és népünktől idegen új intézmények falai... Mostoha az az elbánás is, amelyben az autonomiák részéről részesülünk. Mig a múltban azok a városok, amelyek gyülekezeteinket támogatták, a jogcímre való tekintet nélkül, rendszerint a lélekszám alapján, de sokszor ennek is figyelmen kívül hagyásával, inkább a tényleges szükséglettől vezéreltetve nyújtották segítségüket, ma mindinkább előtérbe lép az a felfogás, hogy a városokat a r. kath. egyházzal szemben terhelő kegyúri kötelezettség olyan teher, amely más felekezetek segítésére jogcímet nem ad, s a római egyháznak csak a kegyúri terhen felül adott segély képezheti a lélekszám figyelembe vételével a többi egyházak megsegítésének alapját. Gyülekezeteinknek a község részéről való megsegítése valósággal szórványos esetté vált, — ez a segélyforrásunk majdnem "teljesen bedugult. Annak az elvnek következetes keresztülvitele, hogy az 50%-nál nagyobb pótadóval dolgozó, s ennélfogva vármegyei segélyre szoruló községek gyülekezeteinknek segélyt nem adhatnak, még a tanítói nyugdíjjárulékok viselését sem vállalhatják magukra, számtalan egyházközségünk költségelőirányzatát borította fel, — s miután a hivek teherviselő képessége kimerült, — e terhek viselése folytán gyülekezeteink egyházmegyei pénztárainknak maradnak adósai, s fenyegetik ezeknek a pénztáraknak eddig is csak nagy erőfeszítéssel fenntartott egyensúlyát felborulással. Gyülekezeteink anyagi helyzetének megingása mellett egészen kétségbeejtő falusi lelkipásztorainkanyagi helyzete is. E kérdésnél egyházkerületi közgyűlésünk részletekbe nem bocsátkozik, hiszen a különböző lelkészértekezletek felterjesztései a lelkészek kétségbeesett anyagi helyzetét tökéletesen megvilágítják. Egyházkerületi közgyűlésünk e kérdéssel kapcsolatosan csak leszögezi azt az álláspontját, hogy eredményes munkát nem lehet várni attól a lelkésztől, akinek teljes munkaidejét saját anyagi gondjaival való kétségbeesett erőfeszítés veszi igénybe és akinek idegrendszerét az erőfeszítés hiábavaló volta őrli fel. A lelkészeknek anyagi elesettségük folytán lassan-