Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1934

1934. szeptember - Oldalszámok - 6

— 6 Amint Goethe halhatatlan költeményének végén az agg Fausthoz zárt ajtón keresztül is belopakodik a sötét gond, úgy gyötör bennünket sokszor az a kérdés: mi lesz ezekben az országokban magyar testvéreink sorsa? minő újabb megpróbáltatást hoz rájuk a jövő ? Nem volt elég a világtörténelemnek egyik legnagyobb igazságtalansága: a trianoni békediktátum. A közelmúltban a békességes keresztyén embert is nagymértékben fellázító módon újabb sérelmet kellett átélnünk a jogos magyar törekvések érvényesítése, sőt puszta hangoztatása miatt. Ezek a szomorú tények kettős kötelességet rónak ránk. Az egyik, hogy a t. kormánynak az igazságtalan és tarthatatlan trianoni békediktátum megváltoztatására irányuló — régóta hálával és helyesléssel kísért — törekvéseit a magunk munkakörében is minden módon elősegítsük. A másik, hogy a református egyháznak világszerte meglevő nemzetközi összeköttetései révén is munkálkodjunk arra, hogy az elszakított területeken élő, — ma annyi zaklatásnak és elnyomásnak kitett magyarság valóban szabadon gyakorolhassa a neki nemzetközi szerződésekben biztosított kisebbségi jogokat. Mind a két kötelességünket teljesíteni fogjuk. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! A mult és a jövő határmesgyéjén hálával kell megemlékeznem két nagy magyar férfiúról, akikkel a Gondviselés nemzetünket megajándékozta. Közülök a nagyobb, egyúttal az egész magyarságnak — határokon innen és határokon túl — a jövő évben újból több izben méltán kegyelettel ünnepelt történelmi alakja: II. Rákóczi Ferenc. Mi nemcsak a fejedelmet, a szabadsághőst, a hadseregszervezőt, a magyar nemzeti függetlenség és alkotmány bajnokát csodáljuk benne, hanem a hazaszeretetnek és az önfeláldozásnak felül nem múlható mintaképét, azt a férfiút, aki évtizedeken át, semmi magánügyet nem tartott szeme előtt, hanem mindenét Magyarország szolgálatára és nemzetének javára ajánlotta fel. És mindenekfelett őszintén csodáljuk benne a hivő embert, aki a hatalom birtokában éppen úgy, mint a száműzetésnek keserű éveiben alázatos hittel és teljes megnyugvással áll meg a Mindenható előtt és fejedelmi „Vallomásai"ban oly megható őszinteséggel s közvetlenséggel nyilatkozik meg, mint akármelyik gyarló bűnös, szegény ember. Valószínű, hogy abban a hónapban, amelyben a nemzetnek széles rétegei országos összejövetelekben hódolnak majd az ő halhatatlan emlékének, egyházkerületünknek alkotó tagjai teljes számban nem jöhetnek itt össze. De Rákóczi elhunytának kétszázados évfordulója alkalmából csendes óráinkban, amikor befejeztük a Szentírásnak mindennapi olvasását, gondolatban mi is elzarándokolunk majd az elszakított területen levő sírbolthoz, hogy ihletet és példaadást vegyünk és megerősödjünk abban a régi elhatározásunkban : a nemzetünkért folytatandó munkánkban magánérdeket soha nem isme-