Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 58

— 58 — bad; 3. az országos törvény amaz intézkedése, mely szerint templom körül istentiszteletet zavaró, vagy a hivek megbotrán­kozását jogosan felkeltő cselekményt elkövetni nem szabad, ránk, reformátusokra való tekintettel is szigorúan betartassék. Az egyházkerületi közgyűlés a veszprémi ref. egy­házmegye indítványát megfontolás céljából az egye­temes konvent elé terjeszti. 127. Az Országos Református Theologus Szövetség arra kéri az egyházkerületi közgyűlést, hogy a nagy gyülekezetek életét az űj zsinati törvények értelmében rendezze, hogy to­vábbá az állandó segédlelkésztartó helyek ne csak jogosultak, de kötelesek is legyenek segédlelkész tartására, azután, hogy minden 3000 lélek után és olyan helyeken, ahol idős, vagy beteg lelkész nem tudja kellő mértékben szolgálatát ellátni, segéd­lelkész alkalmaztassák, továbbá, hogy a tanyák és szórványok se maradjanak lelkipásztor nélkül, azután, hogy a theologiára felvett ifjúsággal szemben ne csak tanulmányi, hanem hit- és erkölcsi szempontból is gyakoroltassák selectio, végül, hagy a vallásoktatói állások kivétel nélkül theologiai végzettségű egyé­nekkel töltessenek be. Az egyházkerületi közgyűlés biztosítja az Orszá­gos Református Theologus Szövetséget, hogy a memo­randumban kifejtetteket helyesli és adandó alkalmak­kor a Szövetség kéréseit teljesíteni fogja. A 105—127. jeegyzőkönyvi pontok nyilt ülésen hitelesít­tettek. Medgyasszay Vince Jegyzette: esperes, e. elnök. Dr. Matolcsy Sándor Dr. Balogh Jenő jegyzőkönyvvezető, egylik. főgondnok. lSe*. Az egyetemes konvent elnöksége a Tanítói Interná­tusok Alapjából kölcsönt nyert egyházközségek kölcsönszerző­déseit a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr leirata kapcsán jóváhagyási záradékkal leendő ellátás céljából leküldötte Püspök úr őméltóságának. Egyházkerületünkben ilyen kölcsöne a kö­vetkező egyházközségeknek van: Acs 2000 P, Balatonhenye 500 P, Balatonkenese 400 P, Erdőcsokonya 400 P, Nógrádverőce 400 P, Szentgyörgyvölgy 500 P, Szőny 500 P, Ete 1000 P. A kölcsönszerződéseket az illetékes egyházmegyék, utánuk az egy­házkerületi elnökség jóváhagyta.

Next

/
Thumbnails
Contents