Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933
1933. április - Oldalszámok - 53
— 53 — 113. A pápai ref. egyházmegye jelenti, hogy Márkus Mária ref. egyháztag 1933 június 4-én polgári házasságot kötött Somogyi Kálmán vörcsöki lakos, baptista vallású kőmíves-segéddel és másnap törvény szerinti áttérés nélkül a baptista szertartás szerint bemerítették a községi elöljáróság jelenlétében a ref. templom mellett levő vízgyűjtőbe. Az egyházmegyei közgyűlés a bemerítést megbotránkoztató, durva ízléstelenségnek minősíti, ebben az áttérést szabályozó országos törvények kijátszására irányuló cselekményt lát és intézkedésre egyházkerületi közgyűlésünket kéri fel. Egyházkerületi közgyűlés mindenekelőtt megkeresi a pápai járás főszolgabiráját azzal a kérelemmel^ hogy tegye lehetetlenné, hogy a tapolcafői ref. templom mellett levő vízgyűjtőben ilyen baptista bemerítések megejthetők legyenek. Egyébként elbírálás és esetleges intézkedés végett az esetet felterjeszti a főtiszteIetű és nagyméltóságú konvent elé. 114. A pápai ref. egyházmegye felterjeszti a nagygyimóti leányegyházközség ügyében hozott határozatát. A tényállás a következő: Nagygyimót egyházközségben preorans kántortanítói állás volt. Ettől az állástól a kultuszminisztérium az államsegélyt megvonta, mire a nagygyimóti leányegyház ezt az állást lelkész-tanítói állássá kívánta átszervezni. A pápai egyházmegye közgyűlése a kérelemhez nem járul hozzá, mert annak teljesítése esetén a homokbödögei anyaegyház válságos helyzetbe kerül, amennyiben a különválasztással bekövetkező lelkészi javadalom csonkulásának pótlására képtelen, miután továbbá a nagygyimóti egyházközség a homokbödögei javadalomcsonkítás pótlására nem hajlandó és mert a nagygyimóti lelkésztanítóság felállítása maga után vonná a homokbödögei lelkészi állás kongruájának elveszítését: mindezekre való tekintettel a pápai egyházmegye közgyűlése azt javasolja, hogy helyeztessék a nagygyimóti iskolába oklevéllel birö segédlelkész akként, hogy ez a segédlelkész homokbödögei káplán legyen, Homokbödöge pedig vétessék fel az állandó káplántartó helyek közé. Egyházkerületi közgyűlés az egyházmegye által ajánlott megoldást helyesli és az iratokat Homokbödögének állandó káplántartó hellyé leendő felvétele végett a főtiszteletű és nagyméltóságú konvent elé terjeszti. 115. A pápai egyházmegye felterjeszti a nemesszalóki egyházközség kérelmét. A tényállás a következő: Néhai Szalóky Géza a 223 lelket számláló egyházközségre hagyta vagyonát az-