Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 2_13

- 13 — közölhető lesz. Vajha azok a remények és várakozások, amelyek az új törvényhez minden vonalon fűződnek, valóra válnának s egyházi életünk az új törvények hatása és irányítása mellett a virágzásnak egyre magasabb fokára emelkednék. Bármily nehezek a gazdasági viszonyok, az egyház mint valláserkölcsi intézmény kell, hogy győzedelmeskedjék az anyagiakon és a maga célját minden anyagi nehézség dacára egyre tökéletesebben tudja megvalósítani. Az Országos Református Szeretetszövetség már a mult év őszén nagyobb akciót fejtett ki s tagjainak száma örvendetes gyarapodást mutat, ami a Szövetség vezetőségét, élén a fáradhatatlan ügyvezető igazgatót, dr. Kiss Ferencet arra indította, hogy az akciót ez évben fokozottabb mértékben indítsa meg. Az ő felkérésére úgy intézkedtem egyetemes konventünk elnöki tanácsának, illetve országos zsinatunk 1932. évben 1184. szám alatt hozott határozatának figyelembe vételével, hogy a Szeretetszövetség propagálására szeptember második vasárnapját tűztem ki olyan napul, amelyen lelkészeink a Szeretetszövetség ügyét a szószékről is a hivek figyelmébe kell, hogy ajánlják. Vajha ez általános megmozdulást szülne hiveink körében s vajha a Szeretetszövetség minél több áldozatkész, buzgó tagja lépne akcióba e propaganda nyomán. Ugyanezt a célt szolgálja a »Segítsetek« címen imént megjelent első naptára az Országos Református Szeretetszövetségnek, melynek terjesztésére a buzgó ügyvezető igazgató a hadirokkantakat kívánja a lelkészi hivatalok útján megnyerni, hogy így a Szeretetszövetség eszméjének propagálása mellett a hadirokkantak is hozzá juthassanak valamelyes jövedelemhez. Az egyházi élet az esperesi jelentések szerint kielégítőnek mondható. A gazdasági depresszió érezteti ugyan hatását egyházi életünk terén is, de azért az adakozások ez évben sem szüneteltek s egyik-másik egyházmegyében igen jelentékeny öszszegre rúg az az adomány, amelyet buzgó hiveink egyházi célokra összehoztak. Fájdalom, nagy visszaesést látunk a családi élet terén a házasságkötések számában, amennyiben az előző évi 1562 helyett ez évben 1394, vagyis 168-cal kevesebb házaspár kelt egybe. Még szomorúbb, hogy dacára a csökkent számnak, a más vallású lelkész által megáldott házasságok száma mégis nagyobb (4-gyel), mint a református lelkész által megáldott házasságok száma, azon házaspárok száma pedig, akik egyáltalán nem vették igénybe az egyház áldását, az előző évi 10 helyett 38 volt. Ez olyan kóros tünet, amelyre nem hívhatom fel elég hangsúlyozottan lelkészeink figyelmét. Ugyanilyen kóros jelenség mutatkozik a megkereszteltek számában is, ameny-