Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 11

— 11 fokozása útján felemelni és kedvezőbb helyzetbe juttatni, különösen a vidéken, a falvakban és a tanyákon lakók helyzetét az egészségügyi, lakásügyi viszonyok tekintetében javítani; a széles néprétegeket további haladásukban támogatni, illetőleg megfelelő fejlődésük útján bevinni az államnak egész művelődési és gazdasági életébe és kellő előfeltételek mellett majd új jogokkal is felruházni; természetesen akkor, ha e jogokkal való élésnek előfeltételeit biztosítottuk és a ma még kevésbbé rátermetteket neveléssel és kötelességérzetük fokozásával alkalmatosakká tesszük új jogaik használatára. Él bennem a remény, hogy társadalmi és gazdasági berendezkedéseink fokozatosan javulni fognak és keresztyéniebbek is lesznek. Az erre irányuló munkából ki kell venni részét református ifjúságunknak és a lelkész urak mellett, különösen a szegénygondozás terén világi barátainknak, elsősorban a presbiter uraknak is Főtiszteletü Közgyűlés! Ez a nap ma elsősorban az emlékezés napja; azért csak tömören kívánom hangsúlyozni, mennyire átérzem azokat a nehézségeket, amelyeket a világgazdasági válság és a gazdasági termények árának riasztó csökkenése egyházközségeinkre, iskoláinkra, lelkészi karunkra ez évben is rázúdított. Főgondnoki hatáskörömben és mint az Egyetemes Konvent szanáló bizottságának elnöke, az utolsó hónapokban is törekedtem arra, hogy elsősorban a nehézségekkel küzdő egyházközségek és később majd személy szerint a lelkész és tanító urak gondjai is enyhíttessenek. Hálával emelem ki, hogy főleg főiskolánk kitűnő világi gondnokának, Darányi Kálmán t. barátom, valamint Petri Pál államtitkár úr őnagyméltóságaiknak hathatós támogatása alapján a minisztertanács már hozzájárult az e ső 250.000 P segély megszavazásához. Ennek az összegnek kiutalása már meg is kezdődött. Reméljük és óhajtjuk, hogy a pénzügyminiszter úr az állam súlyos gondjai közepett sem vonja meg egyházunktól további segítségét. IV. Széchenyi a felekezeti béke ápolója. Még egy záró akkorddal befejezem felszólalásomat. Széchenyi egész közéleti pályáján mindenkor kerülte a felekezeti kérdések kiélezését, mert mély értelmével jól látta: mekkora veszedelem lenne erre a maroknyi nemzetre nézve, ha növekednének azok a válaszfalak, amelyek a magyart a magyartól elkülönítik. Az 1832 — 1848. években tartott országgyűlések hosszan tárgyaltak vallásügyi és felekezeti kérdéseket, illetőleg vallásügyi sérelmeket. Ezekben a vitákban Széchenyi többször felemelte szavát a felekezeti béke érdekében. A Főrendiházban 1843. július 11-én ezeket mondta: „a keresztyénség tiszta szellemében mindenekelőtt türelmes és nem csak szóval, hanem tettleg vagyok türelmes, ennélfogva minden felekezetüeket tisztelvén, tisztelem annál inkább, az evangélikus vallásuakat (érti ez alatt mind a két protestáns felekezetet) Fel is szólaltam eszerint mellettük mindenkor és fogok felszólalni mindaddig, inig a reciprocitásnak elve és nem csak szín, de lényeg