Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1932

1932. május - Oldalszámok - 13

— 13 — lelkész, ki nagy lelkészi elfoglaltsága mellett a tudományos theológiai irodalomnak is jelentős munkása volt. Az 1931. évi október hó 10-én elhunyt Biró László, ki a padragi egyház­községnek volt 26 éven át buzgó és szeretett lelkipásztora. Életének 55-ik, lelkipásztorkodásának 31-ik évében halt meg 1931. évi november hó 17-én Hodossy Lajos kercai lelkész, őrségi egyházmegyei jegyző és tanügyi bizottsági elnök, egy­házkerületünk megválasztott lelkészi tanácsbirája, mielőtt ta­nácsbirói székét eskütétellel elfoglalhatta volna, méj.y gyász­ban hagyva maga után özvegyét és három árváját. Férfikora delén, 46-ik életévében hunyt el 1931. évi november hó 25-én Kátai István balatonarácsi lelkipásztor, veszprémi egyházmegyei tanácsbiró, 19 évi buzgó, lelkiismeretes lelkipásztori működés után, kinek eltávozását gyülekezetével együtt özvegye s két árvája siratja. Tisztes öregségben halt meg 1932. évi április hó 17-én Csonka Ferenc vörösberényi lelkipásztor, s ifjan, 37 éves korában, pár nap múlva, április hó 23-án Márton Fe­renc, a tótvázsonyi gyülekezet lelkipásztora, legújabban pedig, folyó évi augusztus hó 21-én Németh József hedrehelyi lelki­pásztor. Elhunyt lelkipásztor testvéreink áldott emlékét ke­gyelettel őrizzük meg s irjuk be jegyzőkönyvünk lap­jaira. Igazán érzett őszinte részvétünket pedig jegyző­könyvi kivonatban közöljük a mélységes gyászban hátramaradt családtagokkal. 15. Nagyérdemű világi vezető férfiak elhaltáról is szól a püspöki jelentés. Pátriárkái korban hunytak el Baditz Lajos pápai egyházmegyei tanácsbiró, soproni tiszteletbeli örökös egyházi főgondnok és a folyó évi január hó 22-én Éhen Gyula kormányfőtanácsos, őrségi egyházmegyei volt jegyző, kerületi képviselő és tanácsbiró. Magas korban halt el Nagy Péter kor­mányfőtanácsos, a veszprémi egyházmegye tanácsbirája és kö­veskáli dr. Györffy Zoltán veszprémi egyházmegyei volt v, főjegyző. Dr. Schindler Aladárban pedig a drégelypalánki egy­házmegye vesztette el egyik érdemes tanácsbiráját. Mindannyian buzgó munkások voltak egyházunk felvirágoztatásán, műveltséggel, nagy tudással, izzó nemzet- és egyházszeretettel kivíván mindnyájunk tisz­teletét és nagyrabecsülését. Érdemüket jegyzőköny­vünkben megörökítjük, részvétünket hátramaradt sze­retteikkel jegyzőkönyvi kivonatban közöljük. 1G. Megemlékezik a püspöki jelentés Szűcs Zoltán nyu­galmazott enyingi, Janó István nyugalmazott ötvöskónyi lelki-

Next

/
Thumbnails
Contents